Személyes eszközök
Ön itt áll: Főoldal Tagok Balogh Magdolna Tvorivost literárnej recepcie – Az irodalmi recepció alkotóképessége, ed. Judit GÖRÖZDI, Gabriela MAGOVÁ, Bratislava, Ústav svetovej literatúry SAV–Veda, 2008.

Tvorivost literárnej recepcie – Az irodalmi recepció alkotóképessége, ed. Judit GÖRÖZDI, Gabriela MAGOVÁ, Bratislava, Ústav svetovej literatúry SAV–Veda, 2008.

by Balogh Magdolna Utoljára módosítva 2009. 05. 21 11:24
— filed under:

Balogh Magdolna recenziója

A szlovák-magyar kétnyelvű kötet a Pozsonyban 2005. október 25–26-án, a Szlovák Tudományos Akadémia Világirodalmi Intézetében rendezett nemzetközi konferencián elhangzott előadások tanulmányokká szerkesztett változatát tartalmazza.

A konferenciára a MTA Irodalomtudományi Intézete és a SzTA Világirodalmi Intézetének több évtizedre visszatekintő együttműködése újabb állomásaként került sor. A kötet arra vállalkozik, hogy egy központi témát körüljárva adjon keresztmetszetet a térség szlovák és magyar irodalomtudományának aktuális állapotáról.

A tizenöt tanulmány a pozsonyi intézet előző igazgatója, az időközben elhunyt Ján Koska kezdeményezésére a recepció problematikáját állítja a középpontba, és főként a befogadás sajátosságait vizsgálja abból a megfontolásból, hogy a recepció folyamatának meghatározó szereplője a különféle hatásokat, ösztönzéseket alkotó módon elsajátító recipiens. Éppen az alkotó elsajátításban jelöli meg a recepció lényegi mozzanatát Ján Koska Az egymással kapcsolatban álló irodalmak alkotóképessége című tanulmánya, s a kötet első tanulmánytömbje olyan metszeteket helyez egymás mellé, amelyek a befogadó irodalom önazonosságának szempontja mellett (Ján Koska) a rendelkezésre álló minták közötti választás ideológiai motivációját emelik ki, ahogyan Libusa Vajdová vagy Timotej Kubis írása, illetve sajátos esettanulmányként Robert Gáfrik dolgozata). Ebből a szempontból talán L. Vajdová A fordítás mint a kultúrához való viszony próbaköve című tanulmányát érdemes külön is megemlíteni, hiszen a román irodalom befogadásáról szólva a szlovák kultúra mint befogadói közeg különböző korszakainak (a két háború közötti korszaknak, a második világháború éveinek, illetve az ötvenes évek időszakának) lényeges kultúr- és ideológiatörténeti vonásaira mutat rá három esettanulmány elemzésével. Példái nemcsak meggyőzően, de számunkra is ismerősen bizonyítják, mennyire jellemzi az adott befogadói közeget, mit és miért fogad be (sajátít el) adott nemzeti irodalomból (kultúrából) adott időszakban...  Szerepet játszik e folyamatban a meghatározott adott időszak politikai irányultsága, ideológiai meghatározottsága(i), a fordító(k) személyes motivációja csakúgy, mint ahogyan a szóban forgó irodalom befogadásának hagyományai. Ily módon a recepció vizsgálata értékes felismerésekhez vezethet bizonyos kultúra mint befogadó közeg értékrendjéről, esztétikai és poétikai felkészültéségéről, a szakma és a szűkebb-tágabb elit befogadókészségéről is. Ez utóbbi – Vajdováéval rokon – következtetéseket már Szili József fogalmazza meg Az angol-amerikai modernség magyarországi befogadásának kezdetei címet viselő tanulmányában. Marcela Mikulová Terézia Vansová, Bozena Nemcová és a késő biedermeier koncepciója című tanulmánya, amelyben a kutató Terézia Vansová prózáját – szakítva a szlovák irodalomtörténet-írás hagyományával – a biedermeier kontextusában értelmezi, s a befogadás egy ismertebb, noha nem kevésbé lényeges aspektusára irányítja a figyelmet. Arra mutat rá, hogy Vansová bevallottan a cseh Bozena Nemcová írásmódját és az általa meghonosított, nőknek szóló erkölcsnemesítő célzatú, hazafias szellemű szórakoztató irodalmat ültette át szlovák közegbe. Vagyis egy, a befogadó irodalomból hiányzó elemet (műfajt, beszédmódot, stílust) teremtett meg, ezzel gazdagítva a hazai hagyományt, s kielégítve a 19. századvég alapvetően „vidéki” szlovák társadalma egyik igen fontos rétegének, a házi tűzhely őrzése mellett a hazafias eszményeket is ápoló pap- és tanítókisasszonyok népes táborának művelődési igényét.

A Műfordítás című tanulmányblokk írásai a befogadás alapfeltételének számító fordítás/átültetés problémáival foglalkoznak. Tekintettel arra, hogy mind a magyar, mind a szlovák irodalom úgynevezett kis nemzet irodalma, a műfordításnak mindkét kultúrában nagy hagyományai vannak, s az utóbbi évtizedekben mindkét nemzet komoly kutatásokat mondhat magáénak e téren. Magyar viszonylatban elegendő csak a Pont fordítva sorozat köteteire utalni, amelyek számos fontos ismerettel gazdagították a téma magyar nyelvű irodalmát, ugyanakkor feltűnő, hogy éppen a szomszédos közép-európai állítólagosan kis nemzeti irodalmak műfordítás-irodalmáról és – elméletéről nincs mondanivalójuk. A szlovák komparatisztikának is hagyományosan jó színvonalon művelt ága a fordításelmélet. Ennek egyik legfrissebb példája a Myslenie o preklade (Gondolatok a fordításról) című kötet, amely igen alaposan, nyelvterületenként dolgozza fel az utóbbi évtizedek elméleti szakirodalmát. A jelen kötetben Mária Kusá Szlovák fordításelméleti megközelítések című tanulmánya tekinti át a szlovák fordításkutatás legfontosabb irányait és műhelyeit. Kappanyos András a műfordítás folyamatának nyelvi meghatározottságát vizsgálja Naiv és szubverzív: a fordítás határai című írásában. Arra irányítja a figyelmet, hogy a fordítás során előforduló félreértések forrása maguknak a szavaknak bizonyos immanens tulajdonságaiban rejlik, amelyeket lehetetlen kiküszöbölni. A fordításnak számolnia kell azzal, hogy nem létezik „ideális nyelv.” A kutató szellemes példákon keresztül mutatja be, milyen ferdítésekhez vezethet ennek a nyelvi korlátnak a figyelmen kívül hagyása. Ferenczi László Szabálytalan jegyzetek a fordításról címmel saját műfordítói tapasztalatai kapcsán szól a fordítás egynémely műhelyproblémájáról.

A recepció irodalomtörténeti aspektusával foglalkozik Az irodalomtudomány elmúlt félszázada című fejezet, amelyben Berkes Tamás a magyarországi komparatisztika történetét tekinti át. A történelemből a jelenbe átlépve, Bojtár Endre Egy regionális irodalomtörténet múltja, jelene és… című tanulmánya a közép-európai irodalomtörténet-írás mai lehetőségeit méri fel tárgyilagosan, ám nem titkolt szkepszissel. Gyakorló komparatistaként Bojtár részben az irodalomtörténet-írás általános, elvi kérdéseinek alapvető megoldatlansága, részben a régió elméleti meghatározhatatlansága miatt gondolja úgy, hogy nem lehet általános érvénnyel (regionális) irodalomtörténetet írni. Ennek tudatában az irodalomtörténész valószínűleg nem tehet mást, mint hogy – vállalva az általa rajzolt kép szubjektivitását és esetlegességét – minden egyes alkalommal a gyakorlatban dönti el, érdemes-e alkalmaznia az összehasonlítást. Munkája érvényességét pedig az határozza meg, mennyiben jut az olvasó általa releváns ismeretekhez. Részben ezeknek a dilemmáknak a tudománytörténeti hátterét vázolja fel egy másik metszetben Veres András Irodalomelmélet Magyarországon 1945 és 1990 között című írása, amely a magyar irodalomelmélet 1945 utáni alakulásának történetét mutatja be, kitérve az előzményekre is, a két háború közti korszak legfontosabb irányaira, a szellemtörténetre és a nemzetkarakterológiára, amelyek sok tekintetben tehertételt is jelentettek, gátolták a magyar irodalomértelmezés gondolati és eszköztárának korszerűsödését. Az 1945 utáni időszak első évtizedeit Veres András mint a marxista irodalomtudomány monopóliumának idejét mutatja be, külön kiemelve a marxista elmélet és Lukács mindvégig konfliktusos kapcsolatát, amely számos vitát generált. A marxista teória fokozatos erodálódásával, új elméleti ösztönzések honosításával következett be a tudományszak fokozatos szemléletváltozása. Veres András új értékhangsúlyokkal jelöli ki azokat a kezdeményezéseket, amelyek élen jártak a magyar irodalomtudománynak ebben a hatvanas évektől kezdődő megújításában. Kiemeli a formalista és újkritikai irányzatok, valamint a strukturalizmus ösztönzését, s nagy jelentőséget tulajdonít Németh G. Béla többféle irányú (egyszerre heideggeriánus és szellemtörténeti indíttatású) szövegértelmezési ösztönzésének, amellyel iskolát is teremtett, ezáltal nyújtva alternatívát a marxizmustól távolodó, új irányokat kereső hetvenes évekbeli új tudósnemzedék számára. A régión belül fellelhető különbségekre utalok jómagam a szocreál közép-európai recepciójának főbb jellegzetességeit taglalva. Az utóbbi két évtized elméleti és történeti megközelítéseinek vizsgálatával az irányzat orosz és közép-európai recepciójának sajátos diszkrepanciájára, s ennek lehetséges okaira hívom fel a figyelmet.

Végül, de nem utolsósorban két tanulmány foglalkozik a szlovák és a nyugat-európai kultúra viszonyának két ellentétes aspektusával. Az elsőben Adam Bzoch azt vizsgálja A pszichoanalízis a szlovák irodalomtudományban című tanulmányában, milyen ösztönzést jelentett Freud és más pszichoanalitikus elméletírók munkássága a szlovák irodalomtörténet alakulása szempontjából. Tanulmányából az derül ki, hogy a különböző pszichoanalitikus elméletek csak erősen szelektálva, olykor csupán egyes elemeik révén szivárogtak be a szlovák irodalomtudományba: elsősorban Frantisek Miko és Oskar Cepan alkalmazott ilyen eljárásokat/nézőpontokat a szlovák irodalom bizonyos jelenségeinek interpretációja során. A pszichoanalitikus ihletésű módszerekkel az alkotás és az életrajz összefüggésére mutattak rá (túllépve a pozitivista paradigma által kijelölt határokon), esetleg a recepció motívumainak és menetének megragadásához hívták segítségül a pszichoanalízis fogalmait. A másik tanulmány szerzője, Ladislav Franek azt kifogásolja, hogy ma kevéssé van jelen a (szlovákiai) egyetemi oktatásban a szlovák irodalomtudomány jelentékenynek mondható strukturalista hagyománya, noha ezekhez visszanyúlva – elsősorban Mikulás Bakos és Anton Popovic munkáira támaszkodva – a kutató szerint eredményesebben lehetne oktatni a verstant például.

A konferencia előadásai nyomán kibontakozott vita arról győzött meg, hogy a két nemzeti irodalomtudomány különböző hagyományaiban és kérdésfeltevéseiben – ha figyelünk egymásra – a termékeny eszmecsere lehetősége is benne rejlik. Ez lehet a tanulsága ennek a kötetnek is.

Summary

Creativity of Literary Reception

The Slovak-Hungarian bi-lingual volume consists of studies, which were presented on a two-day conference in Bratislava, at the Institute of World Literature SAS on 25-26 of October in 2005. The conference was organized as an event of a multiyear cooperation between the Institute of World Literature of SAS and the Institute for Literary Studies of HAS. The volume would give a cross-section of the actual situation of both Slovak and Hungarian literary studies focusing the studying on diverse aspects of the appropriation. Most exciting are the essays on main questions of translation, (as for example boundaries of translation, thought on translation studies, or translation as a test stone of a cultural stand). Some essays present ideological aspects of appropriation, release reception of comparative literature or present main trends in literary theory in Slovakia and Hungary in the second half of the 20th Century.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek