Szó és betű szerint a világ, szerk. JENEY Éva, Budapest, Balassi Kiadó, 2010 (Pont fordítva, 10).
autoreferátum
Mit konnotál a konnotáció?
Mi az, ami ellenáll a fordításnak, vagyis mit kell, vagy ajánlatos a fordítónak változatlanul, illetve kisebb módosítással átmentenie a célszövegbe?
(…) abból a tételből, mely szerint az azonosságőrző fordítás nem lehetséges, nem következik, hogy a fordítás számára megadatott lehetőségeken belül minden fordításnak egyaránt és ugyanúgy rossznak kell lennie. Egy-egy fordítás megítélésénél tehát jobbára félre kell tennünk azokat a megfontolásokat, melyek általában vonatkoznak a fordítás elméleti lehetőségeire.
Minthogy a magyar tudomány nem autokhthón fejlemény, a magyar nyelvű tudományosság alapvetően fordításnak tekinthető.
A múlt újraértelmezése „mind morális síkon, mind pedig a puszta elbeszélés síkján úgy fogható fel – hangsúlyozza Ricœur –, mint jövőorientációnk visszahatása a múltról kialakított elképzelésünkre.”
Aligha lehet közömbös, hogy a jövevényt vendégként fogadják, akinek sem dolgoznia, sem fizetnie nem kell, vagy zselléri munkája és kötelezettségei fejében alkalmazzák, vagy a föld használatának bérleti díjáért engedik ott maradni.
(…) a nyelvi vendégszeretet metaforában nemcsak a nyelvre vet sajátos fényt az azonosítás, de a vendégszeretet is nyelvként jelenik meg.
Ricœur ugyanis láthatólag úgy gondolja, hogy mi, európaiak, mintegy be vagyunk zárva a nyugati kultúrába és a világtörténelem valamely univerzalista filozófiájába, mely utóbbi nemigen teszi lehetővé az egyetemes, a különös vagy éppen az egyedi vonásokat mutató kultúrák közti közvetítést…
„Noha én az Magyar szónac olly ékessen folyasával azt nem fordithattam, az mint Nemetül vagyon irva: Az miképpen hogy, az szönyeget is ha megfordittya ember, nem szinte olly ékes más felöl.”