Személyes eszközök
Ön itt áll: Főoldal Tagok Simon-Szabó Ágnes Érték és értelmezés, szerk. BOKA László, SIRATÓ Ildikó, Bibliotheca Nationalis Hungariae, Gondolat Kiadó, Budapest (Bibliotheca Scientiae & Artis), 2010.

Érték és értelmezés, szerk. BOKA László, SIRATÓ Ildikó, Bibliotheca Nationalis Hungariae, Gondolat Kiadó, Budapest (Bibliotheca Scientiae & Artis), 2010.

by Simon-Szabó Ágnes Utoljára módosítva 2011. 06. 03 09:24
— filed under:

Simon-Szabó Ágnes recenziója

Az Országos Széchényi Könyvtár és a Gondolat Kiadó most induló sorozatának első kötete a nemzeti könyvtár állományában, illetve a hazai és a külföldi könyvtárakban, levéltárakban, kutatóhelyeken végzett, a hungarika és a magyar vonatkozású anyagok feltárására és értelmezésére irányuló kutatások azon eredményeiből ad közre vegyes tematikájú válogatást, melyek az éves Tudományos Ülésszakon kerültek megvitatásra. Mintegy az egykori OSZK Évkönyvek hiányát pótolandó az Ülésszak szervezői és a kötet szerkesztői a szakmai visszhangon túl a tágabb publikum érdeklődésére is számot tartanak „a széles értelemben értett kulturális hagyományértés[t] és kánonformálás[t] szinkrón és diakrón módon” (10) megformálni szándékozó évente megjelenő kötetükben. Az OSZK gyűjteményeinek és tudományos műhelyeinek szellemében jelen kötet alapvetően három területről közöl kutatási beszámolókat: könyvtörténeti és könyvtártudományi; reneszánsz és régi magyar irodalmi, továbbá művészettudományi területről – ehhez kínál értelmezési keretet Szegedy-Maszák Mihály A művészetközi vizsgálódás kísértése és akadályai című bevezető tanulmánya.

 

A szemléletéből adódóan változatos tartalmú kötet tanulmányait az OSZK-hoz, illetve a magyar vonatkozású témákhoz való kötődés és a tágabb publikum megszólításának kívánalma tartja össze. Amennyiben ez a szerkesztők szándéka szerint való, úgy az „új könyvsorozat […] esetleges kiforratlansága mellett is” (10) a további köteteknél érdemes lesz jobban szem előtt tartani e minimális feltétel teljesülését (jelen kötetben a németországi férfikar születését taglaló tanulmány esetében az első kritérium nem teljesül). Másrészről a tágabb publikum megszólítása és a dialógus megteremtése érdekében közreadhatók idegen nyelvű összefoglalók, illetve a szerzők munkásságának, elérhetőségének, stb. rövid ismertetései; annál is inkább, mivel a kötet szerencsés módon minősített kutatók mellett fiatal doktoranduszok tevékenységének bemutatására is lehetőséget ad. A tematikus monográfiák, tanulmánykötetek, évkönyvek és periodikák túlsúlya mellett ez a természetéből adódóan széles látókörű és heterogén tanulmánykötet – az egyes részeredményekre való szakmai odafigyeléssel párhuzamosan – épp tematikus széttartásával tarthat igényt a tágabb publikum fenntartható érdeklődésére, amennyiben képes (és képes lesz) „Érték és értelmezés” kettősét szigorúan venni, s esetlegesen érdeklődésének homlokterébe állítja idővel az olyan kérdések megválaszolását is: Hogyan és vajon csupán esetlegesen képződik-e meg az érték? Milyen modellek, interpretációs stratégiák képesek a vállalt „tágan értelmezett humántudományi szemléletben” (10) jelenleg az érték értelmezésére? A most induló sorozat elvárt módon a „különböző diszkurzív terek párbeszéd-lehetőségét szorgalmazza” (10). A párbeszéd valódi megteremtése, ami nyilvánvalóan nem merülhet ki az Ülésszak és a kötet kiadásának aktusában, éppen annak a kérdésnek a körüljárására, pro és kontra értelmezésére ad lehetőséget, ami Szegedy-Maszák említett tanulmányának nyitó gondolatában is kifejezésre jut. Röviden: „kétségessé vált a szakterületek különválaszthatósága”; „sem a képzőművészetnek, sem az irodalomnak, sőt talán még a zenének sem nyilvánvalóan magától értetődő az önazonossága”; „minden közeg (médium) kevert; minden művészet a közegek átjárhatóságáról tanúskodik” (11). Első lépésben a dialógus megnyitását szimbolizálandó és ösztönzendő, érdemes lenne a jövőben az Ülésszak szekcióinak érdemi vitáit, a hozzászólásokat röviden kivonatolni, s nem mellesleg: a jelenleg nehezen felismerhető tanulmányelrendezést ezzel is egyértelműsíteni. A „különböző szempontrendszerű, tematikájú, metodológiájú, sőt más-más iskolákra, értelmezői hagyományra építő” (10) kutatók párbeszéde a kötetben egymással és a kötet által a tágabb publikummal alkalmat teremthet arra, ami egyazon kutató személyében ritkán egyesülhet. „Mindnyájunk ideje korlátozott, s az irodalmárnak – tisztelet a nagyon ritka kivételnek – nincs szeme, azoknak pedig, akik művészettel foglalkoznak, aligha maradhat elég erejük időigényes szövegek elolvasására. Könnyelműség volna föltételezni, hogy egyazon ember érthet irodalomhoz, képzőművészethez, zenéhez, színházhoz és mozgóképhez.” (Szegedy-Maszák, 11) A nemzeti könyvtár és a Gondolat Kiadó kiadványa institucionálisan, továbbá (a jelen kötet külsőségeire tekintve) financiálisan is képes lehet arra, hogy a jövőben hosszútávon képviselje az említett párbeszéd(ek) színvonalas, jegyzett megjelenítését.

 

Lévén, hogy a recenzeáló sem ért a kötetben megszólított értékek és értelmezések mindegyikéhez, így a továbbiakban a művészetközi vizsgálódás: az intermedialitás, az inter- és a transztextualitás, a transzkulturalitás, stb. jelenségeit megszólító, érték és értelmezés kettősére ügyelő tanulmányoknak szentelek nagyobb figyelmet. Arra keresve a választ, hogy ezek az értelmező, bizonyos értelemben fordításelméleti vonatkozásúnak (is) tekinthető értekezések hogyan és miben jelölik ki érték és értelmezés tárgyát, mely mozzanataikban képesek megkérdezni és a vizsgálódás középpontjába állítani a köztesség, a (szak)területek átfedéseinek problematikáját. Tenni kívánom ezt abban az esetben is, melyben értelemszerűen nem feladatom a megjelölt tanulmányok eredményeinek értékelése.

 

Elsőként az említett fordításelméleti szempontra, vagyis az értelmezésre mint eleve fordításra referálva hívom fel a figyelmet a kötet két, ezt a jelenséget szó szerint megszólító tanulmányában. Szegedy-Maszák szöveg- és képszerűség összehasonlító elemzésében többször is utal a megértés és a fordítás kapcsolatára, a fordítás szorosan vett (szöveg átültetése) és tágan értelmezett (értelmezés és művészet közöttiség) folyamatára. A képleírás és az értekező próza viszonyáról elmélkedve emlékezteti az olvasót arra, hogy „Kosztolányi egy cikkében öt kedvelt festményét idézte föl, miközben hangsúlyozta, hogy a láthatót nem lehet szavakra lefordítani”. (13) A konceptualizmus által a szövegeknek a képzőművészetben való szerepeltetése kapcsán említi meg, hogy ha egy festmény „cím[e] szójátékot tartalmaz, nehezen vagy egyáltalán nem fordítható. Bukta Imre installációi közül a Mi tengerin hajózunk (1992) említhető jellegzetes példaként.” (14) Végül pedig a képvers és a fordíthatóság viszonyát elemezve arra hívja fel a figyelmet, hogy „Gappmayr és Josef Linschinger egyik közös munkájának Begriffe a címe. Angolul a Terms szót adják meg, melynek mellékjelentései egészen mások, hiszen a ’greifen’ igének semmi nyoma. A magyar cím – Fogalmak – rokon a némettel, mert a nyelvújítás korában sok magyar kifejezést tükörfordítással hoztak létre a németből. Annyi bizonyos, hogy a német nyelv szófejtő jellege sok olyan képversben meghatározó szerepet játszik, mely ebből a nyelvből vesz át szavakat.” (17) Boka László Kovács András Ferencnek Sötét tus, néma tinta. – Vázlatkönyv 2002-2009 (2009) című kötetének én-hiány változását elemezve mutat rá arra, hogy a KAF-líra az angol szonettek és a japán haikuk formaművészetét utánozva a transzkulturalitás jelenségét poétikailag alkalmazza alakváltó költészeti maszkjaiban. Lírája „leginkább a lét nyelvi meghatározottságát sugallta, a nyelv töredezettségét, váratlan kapcsolásait, látszólagos esendőségében is meghatározhatóságát, kulturálisháló-voltát, megkerülhetetlenségét, vagyis determináló jellegét, az imígy ontológiai irányba tolódó költészet, akárcsak Weöresnél vagy Szilágyi Domokosnál, a nyelvi létezés s a megteremtettség megismerő problémáival egyszerre küzd, játékos vagy imitációs verseiben éppúgy, mint a mostani haikukban, szonettekben. A KAF-versek szövete eddig is bizonyítéka volt annak, hogy egy működő nyelvbe születünk bele, így belátható, hogy az újraértelmezés, ahogyan a fordítás is, mint dialógus, örökös körforgásként fogalmazódik meg. »Nemlétből létbe fordul / Minden fordíthatatlan / Képes, hisz visszaforgat / Egyre a fordítottba, / Világkerékként –« (Szonett a fordításról).” (147)

 

Másodsorban a művészetközi vizsgálódásokhoz értéket felkínáló tanulmányok közül érdemes felfigyelni Dede Franciskának az Új Idők Erzsébet-emlékmű pályázatát (1902) rekonstruáló tanulmányára. Dede az emlékmű kevert műfajiságára irányítja a figyelmet: „Az emlékmű a képzőművészet sajátos (határ)területe, művészeti ágak, műfajok, funkciók vegyülnek össze benne: az építészet és a szobrászat, a portrészerűség és a jelképes ábrázolás, az epikus részletezés és az emblémaszerűség.” (41) Katona Anikó az első világháborús hadikölcsönplakátok leírásakor utal arra, hogy „[a]zon túl, hogy a plakátok hű dokumentumai saját korukban – ebben az esetben a háborús helyzetnek –, a képtermelés hagyományának folytatói is, a korábbi korok művészetéből is örökítenek tovább, illetve maguk is létrehoznak máig ható, új képi tartalmakat, szimbólumokat, ábrázolási sémákat.” (71) A plakát képi ábrázolása, „a stílus, a színek és vonalak használata, a kompozíció elrendezése, valamint a szöveg tipográfiája, tartalma és a betűk mérete” (72) is az emlékmű kevert műfajiságával rokonítható. Illyés Boglárka Szemethy Károly lemezhagyatékának értékelésében az otthoni zenehallgatás (a gramofon) mellett a mozi, a hangosfilm és a rádió párhuzamosan ható, zenei közízlést formáló ereje mellett argumentál; végkövetkeztetésében arra jut, hogy „[a] gramofon, valamint a rádió és a mozi révén egységes könnyűzenei nyelv volt már ekkortól [1920-30-as évek] kialakulóban.” (109). Kulcsár Péter a tudományok közötti vizsgálódás speciális esetéről, a történetírás „kozmografikusnak nevezhető” válfajáról állítja a sajnálatos módon hamar rövidre zárt tanulmányában, hogy „[k]ozmografikusnak tehát azt a történeti elbeszélést mondom, amelybe kisebb-nagyobb földleíró betétek illeszkednek, és az ezekben felbukkanó nevek, fogalmak, objektumok újabb történeti elbeszélésekre, ezekben megint újabb földrajzi kitérésekre adnak okot.” (153). A transzkulturalitás jelenségét tematizálja Pap Ágnesnek Hausegger József magyar jezsuita misszionárius leveleiből kiszemezgetett India-képe, pontosabban a Malabár-part lakóinak hindu rítusairól közölt írásának értelmezése.

 

Jelen kötet filológiai és művészetközi kutatásainak talán legizgalmasabb tanulmányai a Boreczky Anna/Németh András által bemutatott Ottó-korból származó késő antik regény; továbbá a Berzeviczy Klára/Karl-Georg Pfändtner/Tamási Balázs jegyezte Aaron Wolf Herlingen-kézirat filológiai feltárása és művészettörténeti értelmezése. Az ottó-kori regénytöredék kodikológiai és művészettörténeti elemzését az a kívánalom szülte, mely szerint a kódexek feltárásának aktuális kritériumai a 70-80-as évekhez képest módosultak. „A mélyebb tartalmi elemzésen és a kódexek fizikai jellemzőinek alaposabb vizsgálatán túl ma már a kéziratok díszítésének részletes leírása is elengedhetetlen része a katalogizálásnak. Ez a munka csak együttműködéssel, párbeszéddel valósítható meg. […] E felismeréstől vezérelve e tanulmány egy művészettörténész és egy filológus párbeszédének eredményeként egy késő antik regény, a Historia Apollonii Regis Tyri egyik legkorábbi fennmaradt példányának bemutatására vállalkozik.” (215) Az 1000 körül keletkezett négylevélnyi töredék 38 színezetlen tollrajza „a regény legkorábbi ismert illusztrációciklusa a késő antik képsorozat lenyomatát őrzi.” (Uo.) A latin nyelvű „kalandregény” szövegvariánsának beazonosítása és az illusztrációk elemzése mellett a tanulmány a mű recepciótörténetével is foglalkozik; állítása szerint a képek mellé írt 11-12. századi bejegyzések a részben azonosítható használókról, a feltételezett olvasóknak a regényhez való viszonyáról is árulkodnak. Az Aaron Wolf Herlingen-kézirat a bécsi udvari könyvtár egyik különleges kalligráfiai képességgel megáldott írnokának héber mikrográfiai alkotása. „A kézirat az öt Megillát (Tekercset) tartalmazza négy nyelven, tehát Rut könyvét németül, az Énekek énekét latinul, a Prédikátorok könyvét és Eszter könyvét héberül és végül Jeremiás siralmait franciául.” (241) A többszerzős tanulmány ezúttal egy filológus, egy művészettörténész és egy a héber mikrográfiában és kézirattanban jártas szakértő együtt-gondolkodásának eredményét prezentálja. Az értekezés tárgyalja azt a zsidó írnoki hagyományt, melynek Herlingen egyik örököse; továbbá kitér az írnok életkörülményeinek ismertetésére; végül a budapesti kéziratot további két bécsi kézirattal összevetve elemzi.

 

A tanulmánykötetben az említetteken túl helyet kapott több filológiai alapkutatás ismertetése is: Mann Jolán Miroslav Krleža kéziratos hagyatékával, Németh András Willibald Pirckheimer Budáról származó görög kódexeivel, Szvorényi Róbert Jacobinus János históriájának forrásával, Káldos János Enyedi György prédikációinak szöveghagyományával, Perger Péter pedig a Tótfalusi betűk történetével foglalkozik. Az eddig ismeretlen Judik Etel portré megrajzolása Karinthyné és családja életéről informál Rózsafalvi Zsuzsanna tollából. Az intézmény- és sajtótörténeti kutatások köréből bepillantást nyerhetünk a német férfikar születésének (Mikusi Balázs), a honvédlovasság harcászatának (Pászti László), az Erdélyi Kárpáti Egyesületnek (Kis Domokos Dániel), az első magyar Orvostörténeti Intézet könyvtárának (Perjámosi Sándor) és a Nemzeti Könyvtár Hírlapgyűjteményének történetébe (Kocsy Anikó). Végül a kötetet Bódy-Márkus Rozália 2009-ben megkezdett kutatási beszámolója zárja a népies(nek) szánt kiadványok és műfajok 19. század második felei történetéről.

 

A kötet külső megjelenésével kapcsolatban megállapíthatjuk, hogy az alap- és a művészetközi kutatások megismertetését kiváló minőségű képanyag és technikai háttérapparátus segíti elő. Röviden utalnék arra is, hogy egyes esetekben megfeledkeztek az ábrák feliratozásáról (pl. a Szegedy-Maszák-tanulmányban), ami sajnálatosan nehezíti a közreadott gazdag képi anyag bevonását a tanulmány értelmezésébe. A lábjegyzetteléssel kapcsolatban az egész köteten átívelő számozás indokolatlannak tűnik. Elmés megoldásnak tartom, hogy az „Érték és értelmezés” című kötet tanulmányait vélhetően éppen ennek a két fogalomnak az összetartása végett, az és kurziválásának megerősítése okán két hasábba szedték. A tanulmányok elrendezése nem teljesen érthető, egymással szorosabban összefüggő – akár egymással dialógusba is állítható – értekezések esetenként egymástól távol kerültek bemutatásra. A vállalkozás szelleméhez illő megoldás, hogy a tervezett sorozat első kötetét egy „jövőbe mutató” (10) kutatási beszámolóval zárják.

Zusammenfassung

Wert und Bewertung, László BOKA–Ildikó SIRATÓ (hg.v), Budapest, Gondolat–Bibliotheca Nationalis Hungariae, 2010 (Bibliotheca Scientiae & Artis).

 

Die Ungarische Nationalbibliothek Széchenyi (OSZK) mit dem Verlag Gondolat veröffentlicht eine neue Forschungsreihe unter dem Titel „Bibliotheca Scientiae & Artis”, deren erster Band den Titel „Wert und Bewertung” trägt. Die vorgesehene Reihe repräsentiert die neuesten Forschungsergebnisse, die im Bestand der Nationalbibliothek oder im Bezug auf Hungarikabestände verschiedener in- und ausländischen Bibliotheken, Archiven und Forschungsstätten herausgearbeitet worden sind. Die Herausgeber wollen mit den die ehemaligen OSZK-Jahrbücher ersetzenden Bänden sowohl das Fachpublikum als auch das weitere Publikum ansprechen, indem sie charakteristischerweise drei grundlegende Forschungsgebiete vors Auge führen: nämlich Ergebnisse der Bibliothekswissenschaft, der Kunst- und Kulturwissenschaft, sowie der alt- und frühneuzeitlichen ungarischen Philologie bekanntmachen. Ein möglicher Interpretationsrahmen wird in dem Eröffnungsaufsatz von Mihály Szegedy-Maszák mit dem Titel „Versuchung und Hindernisse der interkulturellen Untersuchung” dargeboten.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek