Személyes eszközök
Ön itt áll: Főoldal Tagok Szilágyi Emőke Rita Erdély reneszánsza: A 2008. október 8–11. között tartott konferencia előadásai, I–II., szerk. GÁBOR Csilla, LUFFY Katalin, SIPOS Gábor, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum Egyesület, 2009.

Erdély reneszánsza: A 2008. október 8–11. között tartott konferencia előadásai, I–II., szerk. GÁBOR Csilla, LUFFY Katalin, SIPOS Gábor, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum Egyesület, 2009.

by Szilágyi Emőke Rita Utoljára módosítva 2010. 09. 09 10:50
— filed under:

Szilágyi Emőke Rita recenziója

Erdély reneszánsza: A 2008. október 8–11. között tartott konferencia előadásai, I–II., szerk. GÁBOR Csilla, LUFFY Katalin, SIPOS Gábor, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum Egyesület, 2009.

2008-ban, Mátyás király trónra lépésének 550. évfordulója alkalmából a Reneszánsz év jegyében több tudományos konferenciát, illetve kiállítást rendeztek. Ehhez a kulturális programsorozathoz kapcsolódott az Erdély reneszánsza című kolozsvári konferencia is, amely – jóllehet nemzetközi együttműködés eredményeként jött létre – nem tüntette fel magát nemzetköziként. A rendezvényen elhangzott előadásokból készült tanulmánykötet mind szerzői névsorát (a magyarországi és erdélyi szerzőkön kívül nápolyi és ukrajnai kutatók írásait is tartalmazza), mind háromnyelvű absztrakt-mellékletét tekintve túllép egy hagyományos, tudományos konferencia előadásaiból készült kiadvány szokásos keretein. Ezen impozáns kötetet, azaz köteteket mutatom be az alábbiakban.

Tanulmánykötetekről van ugyanis szó, melyeket nem csupán könyvészeti értelemben érdemes külön ismertetni, hiszen valamelyest tartalmilag is  elkülönülnek. Míg az első kötetben tematikusan a reneszánsz évhez kapcsolódó előadások és kutatások eredményeit olvashatjuk, addig a második rész ezen kívül a könyv(tár)történet és könyvtártan iránt érdeklődőknek szolgál alapvető tudnivalókkal és újdonságokkal.

Az első kötet három nagyobb egységre bomlik. A nyitó fejezetben az erdélyi humanisták nagyjait és azok humanista köreit, erdélyi kapcsolatait ismertetik a szerzők. Ritoókné Szalay Ágnes Janus Pannonius két, Hunyadi Jánosról szóló epigrammáját, azaz epitaphiumát és ezek előképeit, kontextusát mutatja be. Pajorin Klára Mátyás humanista birodalomeszményének egy kulcsfontosságú értelmezését tárja az olvasó elé, a Janus Pannonius által sugallt Mátyás-Traianus császár párhuzamra építve. Zsupán Edina kiváló tanulmányában pontos filológiai érvekkel bizonyítja, hogy a bécsi Vitéz-kódex nem csupán egy a Leveleskönyv másolatai közül, hanem autográf bejegyzései alapján feltételezhető, hogy valóban Vitéz tulajdonát képezte. A két talán leghíresebb váradi püspök, Vitéz János és Váradi Péter mecénatúráját, kultúra- és irodalompártolását mutatja be Prokopp Mária és Véber János tanulmánya. Imre Mihály a mindezidáig azonosíthatatlan és csupán az itt bemutatott munkájáról ismert Sebastian Matthaeus Mátyás-témájú disputációját méltatja, melyet a szerző mestere, Melanchthon felszólítására és hatására írt. Restás Attila szintén egy Mátyás alakját – ha csak részleteiben is – megörökítő művet ismertet, a strassburgi Matthias Bernegger Tacitus-kommentárjának, egy debreceni példányának marginális jegyzetei kapcsán.

A második blokkba a reneszánsz műveltség, mentalitás és értékrend recepciótörténetének kérdéseivel foglalkozó tanulmányok kerültek. Bartók István Molnár Gergely grammatikájának – ma már csak rekonstruálható – első redakciója forrásaként Thomas Linacre De emendata structura című munkáját nevezi meg, s ennek következményeként a magyar nyelvtanok kritikatörténetének újragondolását javasolja. Balázs Mihály az erdélyi filozófiatörténethez nyújt fontos adalékokat Morus Utópiájának Jacobus Paleologus Erdélyben keletkezett és részben itt is játszódó Catechesis christiana című művére gyakorolt hatásának ismertetésével. Két tanulmány szerepel az első kötetben, melyek tárgya nem a hagyományos értelemben vett irodalomtörténet: Kovács András a kolozsvári Farkas utcai templom történetét mutatja be, melyet szokás „Báthory-egyetem”-ként is emlegetni; Vekov Károly tanulmánya pedig a gyulafehérvári káptalan kincstárának tárgyairól szól, melyeket Maksai Gergely gyulafehérvári káptalan 1531-es leltára alapján ismerünk. Jankovics József és Kőszeghy Péter cikke sok kérdésre választ adott a Telegdi Kata nevével szignált levél kapcsán – így például a datálás pontosításával vagy a kisvárdai rokoni kapcsolatok alapos felderítésével –, ám a legfontosabb kérdésben, ti. a szerző személyét illetően még a szerzőpáros tagjai sem értenek egyet, így ebben a témában további tanulmányok és remélhetőleg eredményes viták várhatóak. Tóth Tünde Bogáti Fazakas Miklós egy hősnőjének, Aspasiának számos érdekes és meglepő fordulatot tartalmazó példázatát tárja az olvasó elé, s ezzel hívja fel a figyelmet Bogátinak a korban figyelemreméltó vallási és szexuális toleranciájára (vagy naivitására?). Gábor Csilla, a konferencia szervezője és a kötet szerkesztője a Ponciánus-história változatai, fordításai és értelmezései kapcsán a szöveg(ek) formai és tartalmi különbségeit a moralizáció szempontjából világítja meg. A második tematikus csoportot Dobra Judit írása zárja, aki azt mutatja be, miként próbálták az Árgirus-históriát a történelemértelmezés szolgálatába állítani, mely interpretáció során a naiv etimologizálás nem kevés szerephez jutott.

A harmadik, a Mátyás-korszak örökségének szentelt fejezet talán a legkoherensebb egysége a kötetnek; eltekintve Amedeo Di Francesco tanulmányától, aki Marchiai Szent Jakab magyarországi működéséhez szolgáltat pár, a Mátyás-kultuszban is fontosnak tűnő adalékot. A többi tanulmány a Mátyás-hagyomány kárpát-medencei népköltészeti vonatkozásairól és a részben Mátyás-témájú, bőséges folklóranyagból táplálkozó, felvilágosodás kori iskoladrámákról szól. Papp Kinga egy jezsuita iskoladráma, Gyárfás Ágnes pedig egy felvilágosodás kori betiltott magyar dráma kapcsán mutatja be, miként használták fel a Mátyás-kultuszt – sokszor fiktív elemekkel dúsítva – a korszak kultúrpolitikájának megfelelően vagy épp ennek tagadásaként: Mátyás hol szerelmes, ártatlan ifjú, hol egyetemalapító, a népet az oktatás révén felemelő vezér (s mint ilyen, Széchényi Ferenc példa-/tükörképe). Kríza Ildikó a felvilágosodás kori Mátyás-kultusz társadalmi aspektusaira hívja fel a figyelmet, mikor a kultusz éltetőit, teremtőit (az alsóbb literátus réteget), médiumait (főként aprónyomtatványokat) és célközönségét vizsgálja. Leszja Musketik és Lukács István a kárpát-medencei Mátyás-kultuszt mutatják be: előbbi a kárpátaljai népi prózában, utóbbi a szlovén néphagyományban és irodalomban felbukkanó Mátyás-képet vázolja fel cikkében, melyben egyúttal a témában írt monográfiája [LUKÁCS István, A megváltó Mátyás király színeváltozásai a szlovén néphagyományban és szépirodalomban, Bp., Lucidus, 2001.] óta született eredményeit is közli.

A második kötet szintén három fejezetre oszlik, s az itt található írások fokozatosan vezetnek el a Mátyás könyvtáráról szóló írásoktól és a kora újkori erdélyi könyv(tár)történeti felvetésektől, a könyvgyűjtemények vizsgálatán keresztül a mai könyvtárelméleti, főleg a könyvtári állomány digitalizációjára irányuló kérdésekig. Az első fejezetben két-két tanulmányt olvashatunk a Könyvtárak formálódása összefoglaló cím alatt: Gurka-Balla Ilona Mátyás király könyvtáráról összegzi a korábbi ismereteket és az Országos Széchényi Könyvtár honlapjáról nyíló Bibliotheca Corviniana Digitalist mint az egykori Corvina-könyvtár virtuális újjáélesztését mutatja be. Krizsai Mónika még a Mátyás-kornál időzve a korszak értelmiségképzési lehetőségeit ismerteti az Academia Istropolitana, illetve a feltételezett budai egyetemalapítás tervei és Mátyásnak a bécsi egyetemhez fűződő kapcsolatának szemszögéből. G. Czintos Emese tanulmányának köszönhetően bepillantást nyerhet az olvasó Heltainé és „vetélytársa”, Komlós Andrásné nyomdájának műhelytitkaiba, illetve Heltainé kiadói gyakorlatából következtetve a híres nyomdász özvegyének olvasói körébe is. Sipos Gábor a 16. században fellendülő könyvgyűjtési szokásokat és ezek nyomait mutatja be a korszak híres könyvgyűjtőinek munkásságát elemezve.

Az utolsó előtti fejezet, mely a könyvtárakban zajló kutatások eredményeire hoz példákat, részben már túllép a kora újkori források vizsgálatán. Boér Hunor precíz és alapvetően fontos tanulmányában számos félreértést és tévedést igazít helyre a Cserey- és Apor-kódexszel kapcsolatban, melyek közül az utóbbi az Erdély reneszánsza című konferencia óta visszakerült eredeti helyére, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumba [A műkincs hazatérésének örömére tudományos konferenciát is tartottak, melyről bővebben ld. http://www.sepsiszentgyorgy.info]. Dárdai Ágnes a pécsi Klimó-könyvtár tankönyveit vizsgálja és csoportosítja, illetve ezeket mint a magyar nyelvújítás eredményeit és a magyar művelődés nyelvezetének forrásait ismerteti. A kötet utolsó irodalomtörténeti tanulmánya Poráczky Rozália tollából származik, aki néhány 19. századi időszaki kiadvány elemzésével mutat rá e médiumok közvélemény-formáló és nemzetnevelő intencióira. Utóbbiakra jó példák a korszak Mátyás-témájú írásai.

Az utolsó fejezet a könyvtáros szakma mai kérdéseit, főbb témáit taglaló írásokat tartalmazza, melyek olykor csupán hajszálvékonyan kapcsolódnak a kötetek címében megjelölt témához. Sipos Anna Magdolna az információs kompetencia kiemelt fontosságú szerepéről ír, s a Pécsi Tudományegyetemen folyó informatikus–könyvtáros képzést e szempont alapján vizsgálja. Szögi László az ELTE Egyetemi Könyvtárának a 16–18. századi gyűjteményeit, míg Koltay Klára a Debreceni Egyetemi és Nemzeti Könyvtár régi folyóiratait és azok digitalizálási folyamatát ismerteti röviden, és nyújt bepillantást a feldolgozási munkálatokba. Kokas Károly és Tamás Kincső tanulmányaikban nemcsak a kora újkori irodalomtörténeten, de magán az irodalomtörténeti vizsgálódásokon is jóval messzebbre mutató gyűjteményt és adatbázist mutatnak be, melyek azonban idővel az interdiszciplináris (akár reneszánsz-) kutatásoknak is fontos bázisaivá lehetnek.

Az Erdély reneszánsza kötetpáros tartalmaz néhány korszakalkotó és/vagy vitaindító dolgozatot, melyekért önmagában sem haszontalan e könyveket kézbe venni és alaposan tanulmányozni, de az összefoglaló jellegű munkák is igényes kutatás kiindulási pontját képezhetik. Az írások magas színvonalát nemcsak a szerzők személye garantálja, hanem az a tény is, hogy némely tanulmány már korábban elhangzott előadások megvitatott, továbbérlelt eredményeit adja közre. A magyar és akár a nemzetközi kora újkor-kutatásban is referenciaként szolgálhat ez a két kötet, szakmabelieknek kötelezőnek mondanám, laikusoknak jó szívvel ajánlom.

Summary

The Renaissance in Transylvania

The volumes published from the essays and studies that were presented during the conference at Cluj Napoca (Kolozsvár) in 2008, in the “Year of Renaissance”, contain mature, multifariously themed, and open works towards the dialogue with the European literary history. This publication, that guides us from the establishers and spreaders of humanist erudition in Hungary, through the Transylvanian material and intellectual culture, to the bibliography and library science of the modern age, will not only be a reference point for the research of the Renaissance in Hungary, but probably on an international scale as well. Due to the international collaboration we can not only read studies from Hungarian scholars, but famous Ukrainian and Neapolitan authors also raise the name of the volume. The diversity of the studies and the open-mindedness of the editors is worthy to the religious and political tolerance of the early-modern ages (also called the Renaissance of Transylvania) that is unique in Europe. It is compulsory for the researchers of this field, and I can recommend it for the uninitiated to read with all of my generosity.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek

(valamilyen) szerző = (valamilyen) színvonal

Posted by Hegedüs Béla at 2010. 09. 05 12:25
Utolsó bekezdésben:
„Az írások magas színvonalát nemcsak a szerzők személye garantálja...” – nos, szerintem a szerzők személye semmiképpen nem garantálja a magas színvonalat.

javítom magam

Posted by Hegedüs Béla at 2010. 09. 05 22:55
Rosszul fogalmaztam: általában nem garancia arra a szerző – akármennyire elismert – személye, hogy írása mindendéppen kiváló lesz, nem a recenzeált kötet szerzőire értettem természetesen.