Személyes eszközök
Ön itt áll: Főoldal Tagok Török Zsuzsa Martyn LYONS, Reading Culture and Writing Practices in Nineteenth-Century France, Toronto, Buffalo, London, University of Toronto Press, 2008.

Martyn LYONS, Reading Culture and Writing Practices in Nineteenth-Century France, Toronto, Buffalo, London, University of Toronto Press, 2008.

by Török Zsuzsa Utoljára módosítva 2009. 01. 26 12:50
— filed under:

Török Zsuzsa recenziója

Martyn Lyons neve Az olvasás kultúrtörténete a nyugati világban egyik fejezetéből lehet sokak számára ismerős. A magyarul is olvasható többszerzős kötetben ő írta A 19. század új olvasói: nők, gyermekek, munkások című fejezetet. Tehát a könyv- és olvasástörténettel foglalkozó francia kultúrtörténészek sorába tartozik; ő maga is a francia tudományos közéletben elismert „kultúrtörténésznek” vallja magát. Történelmet és európai tanulmányokat tanít Sydneyben a New South Wales Egyetemen. 

A 2008-as Reading Culture and Writing Practices in Nineteenth-Century France című tanulmánykötet válogatás a szerző húsz év alatt írt olvasás- és írástörténettel kapcsolatos tanulmányaiból. A kötetben szereplő, már korábban publikált írások közül a legelső 1986-ban, az időben legutolsó pedig 2005-ben jelent meg. A különböző tematikájú tanulmányok közös kérdésfelvetése, hogy hogyan változtatta meg a nyomtatás, illetve az olvasni- és írni tudás Nyugat-Európa kulturális életét a „hosszú” 19. században, azaz 1815, a napoleoni birodalom összeomlása és az első világháború kitörése közötti időszakban. Az irodalom piacának a kialakulásával, illetve a tömeges írni és olvasni tudás elterjedésével foglalkozó tanulmányok ugyanakkor a könyvtörténet módszertanának változó prioritásait is felvillantják az 1970-es évektől napjainkig, a statisztikai megközelítéstől az olvasóközpontú irányzatok által használt kvalitatív felmérésig. 

Lyons forráshasználatában kitüntetett szerep jut az önéletrajzi, személyes jellegű dokumentumoknak, őt ugyanis az individuális, tényleges olvasó érdekli. Módszertanilag így különíti el magát Chartier, Certeau, Bourdieu, Lejeune meglátásaitól, habár munkásságuk bevallottan jelentősen befolyásolta vizsgálatait. A kulturális elit előírásait tartalmazó normatív források mellett tehát az önéletírások, személyes beszámolók, naplók és a szóbeli vallomások, interjúk elemzésének a fontosságát hangsúlyozza. Míg azonban olvasás- és könyvtörténeti kutatásait kifejezetten a francia tudományos közeghez köti, a hétköznapi ember írásgyakorlatainak („écritures ordinaires”, „ego-documents”) vizsgálata iránti érdeklődésében a francia eredmények mellett a spanyol nyelvterületen folyó, és a Litterae, a Syntagma és a Cultura Escritura y Sociedad című lapok köré csoportosuló kutatásokra hívja fel a figyelmet. 

A kötet tanulmányainak egységes elméleti hipotézise az irodalom adott történeti kontextusban való társadalmi beágyazottságának a ténye. Azaz az irodalmi mű statikus és megváltozhatatlan koncepciójával szemben Lyons a művek különböző változatú, formátumú és árú újrakiadásának, tehát éppen mozgásának, változékonyságának jelenlétére hívja fel a figyelmet. Az újrakiadások ugyanis minden esetben új olvasóközönséget céloznak meg, amelynek igényeit, elvárásait és részvételét nemcsak maguk a szerzők befolyásolják, irányítják, hanem kiadói stratégiák, illusztrációk és a könyv külső, fizikai megjelenése is. A tényleges olvasó adott történeti kontextusban való vizsgálata Lyons szerint így egy empirikus megalapozottságú olvasásetnográfiával látja el a kutatót. 

A témára, a vizsgált időszakra, a forráskezelésre és a módszertani álláspontra vonatkozó bevezetést (Introduction: The Importance of the Nineteenth Century, 3–11) követően a kötet szerkezetileg négy tematikus egységre oszlik, ezen belül két-két, illetve egy esetben három tanulmánnyal. Az első témakörön belül (The Statistical Approach) a könyvtörténet statisztikai megközelítését tartalmazó írások olvashatók, a második tematikus blokkban (Censorship and Commemoration) a cenzúra és a megemlékezés, a kultuszjelenségek körébe tartozó két tanulmány, a harmadikban (Readers) a hétköznapi ember olvasásgyakorlatáról szóló, míg a negyedikben (Writers) ugyanezen célcsoport írásgyakorlatával foglalkozó tanulmányok. 

Az In Search of the Bestsellers of Nineteenth-Century France, 1815–1850 (15–42) című fejezet a 19. századi francia sikerkönyvek listáját – jobb híján – indirekt forrásokból rakja össze. A Bibliographie de la France-ból kikövetkeztethető a kiadások száma, a nyomdák fennmaradt nyilatkozataiból pedig a példányszámok. Így az 1815–1850 közötti periódus rövidebb időciklusokra bontásából, és az egyes ciklusokon belüli sikerkönyvekből Lyons a listák négy általános jellemzőjét fogalmazza meg és egy, a francia irodalmi romanticizmussal kapcsolatos általános következtetésre jut. A klasszicizmus irodalmához tartozó művek dominanciája, a 18. századi hagyaték kanonizálása, az iskolai oktatás számára kiadott könyvek nagy száma, illetve a vallásos és moralizáló irodalom széles körű piaca azt bizonyítja számára, hogy a francia irodalom fogyasztásában 1815–1850 között az irodalmi romanticizmus valójában „elenyésző hullám” a „klasszicizmus és katolicizmus óceánjában”. 

A könyv következő fejezete (Towards a National Literary Culture in France: Bookshops and the Decline of the Colporteur, 43–62) kiadás- és terjesztéstörténettel foglalkozik. Lyons a kiadás- és terjesztéstörténetet a könyvkereskedelmet irányító testületi rendszertől és a királyi privilégiumoktól a kiskereskedelmi jellegű könyvesboltok megjelenésén keresztül egészen a 19. század második feléig, a nemzeti irodalmi kultúra kialakulásáig és a korábbi populáris kulturális gyakorlat (a házaló kereskedés) hanyatlásáig követi nyomon. 

A cenzúra és a megemlékezés témakörébe sorolt két tanulmány közül az első (Fires of Expiation: Book-Burnings and Catholic Missions in Restoration France, 65–91) a 19. század eleji francia könyvégetésekkel foglalkozik. Lyons a könyvégetés három alapvető jellegzetességét leíró Francisco Gimeno Blay Quemar libros…! Qué extraño placer! című tanulmánya által nyújtott elemzésmodellre építi gondolatmenetét. A tanulmány szerint a könyvégetés nyilvános cselekedetként arra hivatott, hogy kioltsa a történeti emlékezetet és újraírja a múltat; felfogható úgy is, mint társadalmi higiéniával kapcsolatos eljárás, amelynek célja az értelmiségi fertőzések kiirtása; végül pedig értelmezhető a szerző ellen irányuló személyes támadásként is. Lyons a korabeli sajtót használja a könyvégetési esetek feltárására, és megállapítja, hogy az 1817–1829 közötti időszakból körülbelül tizenhárom könyvégetés dokumentálható. Ezek egyéni szerzőket céloztak meg, különösen Voltaire-t és Rousseau-t. A könyvégetést misszionáriusok végezték, akik a társadalmat attól a morális korrupciótól kívánták megtisztítani, amelyet az említett szerzők jelentettek számára. Céljuk volt továbbá a francia forradalom erőteljes történelmi emlékezetének a semlegesítése, illetve a társadalom nyilvános rituálékon való visszahódítása az ateizmustól.

A Literary Commemoration and the Uses of History: The Gutenberg Festival in Strasbourg, 1840 (92–107) című fejezet esettanulmány a nyomtatás születésének négyszázadik évfordulójára rendezett strasbourgi ünnepélyekről. Lyons az előkészületek terveit tartalmazó hivatalos levelezésre és az esemény pamflet formájában nyomtatásban is megjelent elbeszélésére támaszkodva mutat rá arra, hogyan fejeződtek ki a fesztiválon keresztül lokális konfliktusok, illetve az ünnepély jelentését és értelmezését szabályozó, és hatalmi pozíciók elnyerését vagy megtartását célzó különböző manőverek.

A 19. századi munkások olvasástapasztalatairól szóló fejezet (The Reading Experience of Worker-Autobiographers in Nineteenth-Century Europe, 111–138) a munkások olvasmányaikkal kapcsolatos megjegyzéseit vizsgálja. Martyn Lyons huszonkét francia és hatvannyolc angol nyelvű önéletírást vizsgált meg a 18. század utolsó évei és az 1914 közötti időszakból. Ezek nyomtatásban is megjelentek: önálló könyv formájában, újságban publikálva vagy pedig verseskötetek előszavaiként. Hetvenkilencet belőlük férfiak, tizenegyet nők írtak. A munkásosztály önéletrajzíróinak az oktatási intézményeken kívül alakult irodalmi kultúráját a kötetszerző az ellenállás kultúrájaként értelmezi. Olvasásgyakorlatukkal kapcsolatban Lyons általános megállapítása az, hogy sokan használták olvasmányaikat a politikában és a gazdaságban, főként szocialista eszmék terjesztésére. Az író munkások elsősorban önéletrajzírók, akik figyelmeztetés, nevelés, rögzítés, prédikálás, önidentifikáció vagy egyéb célokból írtak. A nőírókra a militáns memoárok írása jellemző. A memoárok rendszerint nem anyagi siker-, hanem egyéni emancipáció-történetek elmesélésében érdekeltek. Lyons a munkásosztály íróira és olvasóira kulturális közvetítőként tekint. Aktivistáik széleskörű tudással és egy megszentelt irodalmi tradíció sajátos értelmezésével rendelkeztek, kulturális gyakorlatukat azonban az utóbbi száz év társadalmi változásai mára eltemették. 

Az Oral Culture and the Rural Community: The Veillée d’Hiver (139–150) című fejezet a téli virrasztás (veillée d’hiver, winter wake) értelmét és társadalmi funkcióját vizsgálja. Lyons forrásai elsősorban 19. századiak, bár a veillée ebben az időszakban már eltűnőben volt, igazából az ancien régime időszakára volt jellemző. Mivel tipikusan orális közegről van szó, vizsgálata csak kulturális közvetítőkön keresztül lehetséges: egyházi forrásokból és memoárokból. A veillée időszaka a téli: mindenszentek napja és a következő év február-márciusa, amikoris a hosszú téli estéken falusi emberek házakban, istállókban, raktárakban gyűltek össze. Állandó és központi jellemzője volt valamilyen munkavégzés, mellette pedig mesemondás, történetmesélés, ritkábban mulatozás, udvarlás. Fő indoka volt a világosság és a meleg keresése, illetve a spórolás. Jellegzetesen közösségi esemény volt, és számos regionális változata alakult ki. A hivatalos kultúra a veilléeben veszélyes autonóm kulturális eseményt látott, abban ugyanis a populáris gyakorlat a középosztály felügyeletének és az írott világ gyámkodásának állt ellent. Ezért a helyi papság kulturális dominanciája elleni politikai és vallási fenyegetésként tekintettek rá, amely a nyomtatásban terjedő hivatalos értékeket is fenyegette. Az 1870–1914 közötti időszakban a veilléek viszont eltűntek, helyüket és szerepüket az otthon, a kávézók és a bárok vették át. 

Az olvasókról szóló tematikus blokk utolsó tanulmánya az oral history módszertani hozadékait fejtegeti (Why We Need an Oral History of Reading, 151–164) Az olvasástörténetben alkalmazott oral history módszerének olyan források megszólaltatásában lenne jelentősége, amelyekre más módszerek nem alkalmasak. Két nagy problémája azonban, hogy csak a közelmúlt olvasói szokásait vizsgálhatja, és számolnia kell az interjúkészítő szubjektív implikálódásával. 

A hétköznapi írásgyakorlatokat vizsgáló tematikus blokk Reading Practices, Writing Practices: Intimate Writings in Nineteenth-Century France (167–183) című fejezete a levélírás, a napló- és memoárirodalom kutatásának mint kulturális gyakorlatoknak a fontosságára hívja fel a figyelmet. Erre konkrét példa a tanulmánykötet utolsó fejezete (French Soldiers and Their Correspondence: Towards a History of Writing Practices in the First World War, 184–199), mely az első világháborús katonák levélírás-gyakorlatát vizsgálja. A szerző a felhasznált forrásokból, melyek a Vincennes-i Kastély katonai archívumában maradtak fenn, a lövészárok levelezéskultúrájára következtet. Nem a levelek tartalmát vizsgálja elsősorban, hanem gyakoriságukat, formájukat, konvencióikat, a levélírás funkcióját. A katonák levelei nem személyes vallomásaik, hanem épp elhallgatásaik, szűkszavúságuk miatt figyelemreméltók. A frontról írt levél lakonikus írásmódjának  funkciója, hogy vigasztaljon. A levelek jelentősége tehát nem tartalmukban, hanem puszta létezésükben ragadható meg: szó szerint életjelt jelentettek az otthonmaradottak számára. 

Az utóbbi évtizedek nemzetközi történettudományi kutatásai nagyon gyakran az irodalom társadalmi használatának kérdéseit is érintik. Lyons 2001-ben megjelent Readers and Society in Nineteenth-Century France (Workers, Women, Peasants) című könyve is hasonló tematikájú volt. A Reading Culture and Writing Practices in Nineteenth-Century France című tanulmánykötet nemcsak változatos tematikájában és módszertanában, hanem eredményeiben is inspiratív lehet a hasonló kérdések iránt érdeklődő magyar történészek és irodalomtörténészek számára.

Summary

Recent international historical studies have often been concerned with the problems of usage of literature in society. Reading Culture and Writing Practices in Nineteenth-Century France also belongs to this trend. The book contains studies on the history of reading and writing practices written between 1986 and 2005. Martyn Lyons focuses on the ’long nineteenth century’, the century of an emerging mass literary culture, during which print culture, reading and writing transformed cultural life in Western Europe in many significant ways. The author analyzes autobiographical sources: diaries, autobiographies, memoires, journals, letters. The studies concerned with the market of literature and the reading and writing practices of common people also point out the changing priorities in the methodology of the book history from statistical sources to more qualitative approaches of readers’ responses.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek