Személyes eszközök
Ön itt áll: Főoldal Tagok Tóth Sándor Máté Magyarországi gondolkodók, 18. század: Bölcsészettudományok I, vál., szerk., utószó TÜSKÉS Gábor, Budapest, Kortárs Könyvkiadó, 2010 (Magyar Remekírók – Új folyam).

Magyarországi gondolkodók, 18. század: Bölcsészettudományok I, vál., szerk., utószó TÜSKÉS Gábor, Budapest, Kortárs Könyvkiadó, 2010 (Magyar Remekírók – Új folyam).

by Tóth Sándor Máté Utoljára módosítva 2011. 06. 03 08:21
— filed under:

Tóth Sándor Máté recenziója

A Magyar Remekírók sorozat legújabb kötetével a mai magyar tudományos élet egyik rendkívüli és régóta esedékes vállalkozásának eredményét tarthatja kezében az olvasó. A több, mint harminc évvel ezelőtt megjelent Magyar gondolkodók, 17. század című kötet régen várt folytatásaként közreadott antológia a magyarországi tudomány- és művelődéstörténetnek igen gazdag és színes századáról ad áttekintést. E korszak mégis mind a kutatások, mind a filológia perifériájára került az elmúlt évtizedekben, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a kötetben szereplő szerzők, műveik, munkásságuk nemcsak a szélesebb olvasóközönség számára ismeretlenek, hanem – néhány kivételtől eltekintve – az érintett szakterületek kutatóira is újdonságként hathatnak. Pedig ezen időszakra tehető a humán tudományok és a művészetek elkülönülése, e korban fektetik le a nyelvújítás korának nyelvfilozófiai alapjait, ekkor jelenik meg az igény a kritikai történetírásra, valamint az elsődleges források széleskörű felhasználására. Megerősödnek a nemzeti nyelvű irodalom megteremtésére irányuló törekvések, s a század utolsó harmadára a régi litterae felbomlásával megjelenik a mai értelemben vett szépirodalom, de ugyanakkor a neolatin hagyományokat követő irodalom is utolsó nagy fellángolását éli, mintegy kiegészítve a már nemzeti nyelven született munkákat.

A Magyarországi gondolkodók, 18. század című kötet munkatársai Tüskés Gábor vezetésével nem kisebb feladatra vállalkoztak, mint hogy e csaknem ismeretlen, de az egyes tudományágak megismerésben nélkülözhetetlen szövegeket feltárják, és a magyarországi gondolkodás 18. századi intenzív folyamatát, változásait, különböző irányait, nézeteinek sokféleségét gondosan válogatott szemelvényeken keresztül bemutassák, egyes szerzőket és műveket már-már a feledés homályából visszarántva. Tüskés Gábor a szövegek kiválasztásakor arra is ügyelt, hogy a századnak mind stílusbéli, mind műfaji sokszínűsége érzékelhető legyen. A Magyarországi gondolkodók címválasztás egy fontos változásra is felhívja a figyelmet a sorozat korábbi, Magyar gondolkodók címen megjelent köteteihez képest. A „magyarországi” megjelölés magában foglal minden, a magyar korona fennhatósága alá tartozó népet, mind az etnikai hovatartozásra, mind az alkotás nyelvére – beleértve a latin nyelvet is – való tekintet nélkül. S természetesen a külföldön alkotó magyarországi szerzők is e jelölés alá tartoznak. Tüskés Gábor a szövegeket a következő négy tudományág szerinti csoportba osztotta: bölcselet, nyelv, irodalom, történelem. A kötet azonban a Bölcsészettudományok I. alcímet kapva sejtetni engedi a folytatást, amelyre az antológia utószavában ígéretet is kapunk. A tervezett második kötet további négy nagy tudományterület: az erkölcstan, a teológia-valláskritika, a társadalomtudomány és az esztétika képviselőiről és műveikről fog áttekintést adni. A kötetben a négy fejezet szemelvényeit követik az egyes szövegekhez tartozó jegyzetek. Itt olvashatjuk a szerzők rövid, ámde az életút megrajzolásához – amennyiben rendelkezésünkre áll – elegendő, a fontosabb életrajzi adatokat felvonultató biográfiáját, valamint munkásságuk rövid ismertetését. E rövid életrajzok főleg a kevésbé ismert szerzők esetében nyújtanak nagy segítséget, így be tudjuk őket kapcsolni a 18. század szerteágazó bölcseleti világába. Az antológiában közölt mű rövid ismertetése után a szöveghez kapcsolódó, kívánalmainak megfelelően változó mennyiségű jegyzetek, magyarázatok nyújtanak további segítséget az olvasásban és az értelmezésben. A hatalmas mennyiségű jegyzetanyag, valamint maguknak a szövegeknek a kezelése bravúros és fáradságos szerkesztői munkára utal, melyet Lengyel Réka valósított meg. 

Külön érdeme a kötetnek, hogy nemcsak egyszerű válogatás, hanem több, eddig szinte hozzáférhetetlen szöveg először itt jelenik meg modern kiadásban, ráadásul a már magyar nyelven közreadott munkák mellett számos, nagyrészt latin, valamint néhány német nyelvű mű, illetve szövegrészlet szintén itt olvasható először magyarul. A könyv az MTA Irodalomtudományi Intézete XVIII. századi Osztályának szellemi műhelyében jött létre, a fordítások egyenletesen magas színvonalát pedig  a szélesebb körből verbuválódott fordítóknak, valamint a lektorok gondos munkájának egyaránt köszönhetjük.

A kötet első, Bölcselet című fejezetében tehát a filozófiai gondolkodás folyamatait, irányait követhetjük nyomon. A század első felét mindössze három munka képviseli, azonban a látszólagos aránytalanság magyarázata, hogy főként az 1760-as évektől jelentősen megszaporodtak a filozófiai tárgyú munkák, melyek palettáját tovább színesítette az újabb irányzatok megjelenése.

Ha csak rövid részlettel is, de itt ismerkedhetünk meg először magyar nyelven Makó Pál 1761-ban kiadott A logika rövid foglalata című alapvető munkájával, amely a 18. században további számos kiadást ért meg, és amely a nyelvnek az ismeretek és tapasztalatok közlésében játszott fontos szerepének kiemelésével egyedülálló a kortárs értekezések között. Hasonlóan megkerülhetetlen Benyák Bernát Egész logikából és metafizikából válogatott cikkelyek című munkája is, melyben a piarista szerzetes a kor legkorszerűbb filozófiai, pedagógiai, valamint természettudományos nézeteit kompilálja. A piaristák ekkor élen jártak a magyar nyelv széles körű felhasználásában is, aminek egyik bizonyítéka, hogy a pesti piarista iskolának éppen a mű keletkezésének apropóját adó, 1777-es diskurzusa – Benyák kezdeményezésére rendhagyó módon – magyar nyelven zajlott.

A filozófiai munkáiról talán szélesebb körben kevésbé ismert Martinovics Ignác két értekezésének részletei – amellett, hogy ismételt közlései újra ráirányítják a figyelmet e két munkára – remekül bemutatják Martinovics filozófiai gondolkodásának főbb jellemzőit. A hányatott sorsú Értekezés a természetes összhangról Isten jósága és a teremtett rossz közt címet viselő munka őszintesége és szándéka a mai napig vitatott, míg az öt évvel később (1788) megjelent Filozófiai írások elsősorban Holbach gondolataira támaszkodva rendkívül merész vállalkozásnak számított a század végén.

Szintén nem hiányozhat Aranka György, akitől e fejezetben ismét két szemelvény olvasható. Az ember esmérete című értekezés hasonló témájú munkái közül talán a legkiforrottabb, amelyet 1797-ben kezdett írni és élete végéig csiszolgatott. Aranka a kilenc pontba szedett antropológiai jelentésfogalom leírásában az ember társadalmi, filozófiai, valamint pszichológiai szempontú vizsgálatát helyezi a középpontba. A második részlet a nagy vállalkozásnak ígérkező, de ismeretlen okból félbehagyott 1799-es Seneca-fordítás és értelmezés című munkából való.

Mindenképpen a fejezet érdekességei közé tartozik Nagy Sámuel Pszichológia Campéból című munkájának szerepeltetése, amely Joachim Heinrich Campe (1746–1818) Kleine Seelenlehre für Kinder című művének fordítása. Nagy Sámuel néhány tekintetben – például a nevek esetében – a magyar olvasóközönség igényei szerint magyarította, illetve rövidítette Campe dialógus formában megírt értekezését, azonban a német reformpedagógus nézeteinek lényege megismerhető Nagy fordításából. A szemelvény a részletek mellett tartalmazza még Nagy Sámuelnek az olvasóhoz írott előszavát is. Az erdélyi szász Michael Hissmann eredetileg német nyelven írt Bevezetés a filozófia minden területéről válogatott irodalom ismeretébe című munkájából, amelyben rendkívül széles körű olvasottságának köszönhetően egyedülálló könyvészeti szintézist nyújt a filozófia legtágabban értelmezett területeiről.

A legtöbb eddig – főként magyar nyelven – hozzáférhetetlen szöveget talán a második, a Nyelv címet viselő fejezetben találjuk. Ez már csak azért is örvendetes, ugyanakkor meglepő, hiszen e fejezetben olyan alapvető szerzőkkel találkozhatunk, mint Bél Mátyás, Sajnovics János, Révai Miklós, Báróczi Sándor, Decsy Sámuel, Verseghy Ferenc, valamint itt is helyet kapott Aranka György, illetve Makó Pál egy-egy munkája vagy annak részlete. Bél Mátyás A magyar nyelv történetének két könyve című munkájából közölt rész remekül szemlélteti az egész századra jellemző tudományos törekvéseket, amelyek még együtt tárgyalták a nyelv, illetve a költészet történetét. Latin nyelvtanának itt közölt bevezetőjében pedig többek között olyan fontos kérdésekre irányítja rá a figyelmet, mint a latin nyelv anyanyelven való hatékonyabb tanítása.

Pápai Páriz Ferenc 1708-as latin-magyar szótárát ma is haszonnal forgatják a korszak kutatói. A kötetben az olvasóhoz intézett, a szótár koncepcióját kifejtő előszó olvasható. Bár Révai Miklós nyelvészeti munkái az ismertebb, feldolgozottabb szövegek közé tartoznak, a kötet külön érdeme, hogy itt Révai egyik korai, szinte teljesen mellőzött írásából, A magyar nyelv tanításának két részeiből találhatunk részleteket.

Helyet kapott a válogatásban Báróczi Sándor A védelmeztetett magyar nyelv című röpirata is, melyet – a cenzúra miatt ugyan név nélkül – Görög Demeter is elhelyezett a magyar nyelv ügyét szintén támogató Hadi és Más Nevezetes Történetek hasábjain. Báróczi írása a magyar és latin nyelv viszonyát, a latin nyelv szükségességét tárgyalja, melynek az 1790-ben összehívott, többek között a magyar nyelv ügyét tárgyaló országgyűlés kapcsán különös aktualitása volt. A fejezet érdekességei közé tartozik a Kazinczy által sokat bírált Magyar Grammatika (Debreceni Grammatika) bevezetőjének közlése, valamint a magyar nyelvhasonlítás-történet egyik kiemelkedő alakjának, Beregszászi (Nagy) Pálnak német nyelven írt A magyar nyelv keleti nyelvekkel való hasonlóságáról címet viselő munkájának bevezetője.

A választott szemelvények többsége főként a század utolsó harmadára esik, azonban ez egyáltalán nem meglepő, hiszen az 1770-es évektől vált széles körben központi témává a magyar nyelv problematikája, amely már nem csak tudományos, nyelvészeti, illetve kulturális kérdés volt, hanem a század végére ideológiai színezetet kapva politikai programmá vált. A fejezet szövegei maradéktalanul teljesítik kitűzött céljukat, kitűnően nyomon követhetőek a magyar nyelv, illetve a nyelvújítás különböző területei, elképzelései, problematikája, valamint a latin nyelv viszonyának változásai, megítélése a század folyamán.

A válogatásnál talán az Irodalom témakörébe tartozó szemelvényeket volt a legnehezebb kiválasztani. E fejezet ugyanis magában foglalja mind a korabeli irodalomelméleti, irodalomtörténeti munkákat, mind a poétikai és retorikai gondolkodás dokumentumait. Ráadásul a században azt folyamatot is megfigyelhetjük, hogyan bomlik fel az 1780-as évekre a még humanista hagyományokat őrző litterae, és veszi át a helyét a mai értelemben vett esztétikai értékű szépirodalom. Ugyancsak e témakörbe tartoznak a historia litteraria körébe tartozó, műfajilag rendkívül változatos tudományos munkák, amelyekből majd az irodalomtudomány fő területei bontakoznak ki.

Czvittinger Dávid Mutatvány a magyarországi tudományból című munkájának a magyar nyelv irodalmi használatára, valamint a historia litteraria hagyományozódására felhívó részletei remek kiindulópontot adnak a 18. századi folyamatok szemléltetéséhez. Czvittinger írását egészíti ki, folytatja Rotarides Mihály Az ókori, középkori és újkori Magyarország irodalomtörténetének vázlata címet viselő munkája, amelyben az 1736-os évvel bezárólag körülbelül ezerkétszáz magyarországi szerző adatait gyűjtötte össze nyelvre és felekezetre való tekintet nélkül. Korai halála megakadályozta abban, hogy egészében áttekintse a magyarországi literatúra történetét, de kéziratos gyűjteménye így is fontos forrása lett a később hasonló szándékkal készülő munkáknak. Művének itt közölt, még halála előtt, 1745-ben megjelent bevezetője – amelyet szintén itt olvashatunk első ízben magyar fordításban – először foglalja össze a magyar irodalomtörténet-írás történetét, mindemellett fontos irodalomtörténeti alapvetés is, melyben védelmébe veszi a magyar művelődést a külföldi tudományosság téves megítéléseivel szemben. Rotarides munkája éppúgy megkerülhetetlen 18. századi irodalomtörténeti alkotás, mint Bod Péter Magyar Athenás című első írói lexikona, amely nemzeti szempontokat és a református vallást előtérbe helyezve, valamint kitérve a természettudományok képviselőire és a női tudósokra, a mai napig forrásértékű munka.

Először ebben a kötetben olvashatjuk magyarul a piarista író és könyvkiadó Horányi Elek A nyomtatott művekből ismert magyarországi szerzők emlékezete (röviden csak Memoria Hungarorumként emlegetett) művének bevezetőjét. A magyar kultúrát szívügyének tekintő Horányi háromkötetes munkájában a historia litteraria több mint ötszáz képviselőjét ismerteti, akiket a korábbi munkákra – elsősorban Czvittinger Dávid és Bod Péter köteteire – és saját gyűjtésére támaszkodva gondosan, felekezetre való tekintet nélkül vesz fel a kötetbe. Horányi lexikonának fontosságát jelzi az is, hogy a 19. század irodalomtörténeti és bibliográfiai munkáinak egyik legfontosabb forrásává vált.

Révai Miklóstól e fejezetben két szemelvényt találhatunk. A versszerzés két különböző módjáról címet viselő szöveg saját versei elé készült, nagyrészt verstani, valamint költészetelméleti fejtegetést tartalmazó munka, amely végül életében nem jelent meg nyomtatásban. A Tudománybéli dolgok [Felhívás régi költői emlékek és népdalok gyűjtésére] című írás a Magyar Hírmondó 1782. január 16-i számában jelent meg név nélkül, amelyben a régiség értékével bíró, ma közköltészetnek nevezhető írások összegyűjtésére hívja fel a figyelmet. Révai munkái jól jellemzik a század végének irodalomelméleti szemléletét, valamint azokat a szándékokat, amelyek az írásbeliség minél átfogóbb összegyűjtésére, rendszerezésére törekedtek.

A negyedik, egyben utolsó, Történelem címet viselő fejezet vállalkozott arra, hogy a válogatott szemelvényeken keresztül bemutassa a történelemről való gondolkodásnak a századra jellemző legfontosabb sajátosságait. A 18. század alapvető változásokat hozott a történetírás terén. A források gyűjtésének rendszerességével, valamint a kritikai szemlélet megjelenésével ekkor alakul ki a programszerű kritikai történetírás, mely nagy szerepet játszik abban, hogy a történettudománytól különválva önállósulnak a történeti segédtudományok különböző ágai. Eme évszázad olyan kiváló történészeket adott, mint Bél Mátyás, Pray György, vagy Katona István. A tudományos kutatás azonban – elsősorban a jezsuita történetírás utóbbi két kiválósága esetében – még a mai napig adós munkásságuk átfogó és részletes bemutatásával, modern kiadásával.

A század első feléből Bél Mátyásnak, a korszak egyik legsokoldalúbb tudósának három munkájából is jutott hely az antológiában. A Levele lipcsei barátjának címen ismert írásában Bél A régi, a középső és az új Magyarország leírása címet viselő tervezett munkájának tematikus vázlatát teszi közzé. A második szemelvényben szintén e munkának öt évvel későbbi, 1723-as vázlatát találjuk. A régi és új Magyarországnak előfutára újabb tervezetéből már hiányzik a középső Magyarország bemutatása, illetve anyagát más fejezetekbe építette be. A szerkezeti változást az is magyarázza, hogy Bél Mátyás megfelelő munkatársak híján egyedül maradt monumentális vállalkozásában. A két ismertebb és már korábbi modern kiadást megérő munka mellett igazi különlegessége a gyűjteménynek, hogy Scriptores Rerum Hungaricarum című történeti elbeszélő forrásgyűjteménye első kötetének előszavát is végre magyarul olvashatjuk. A forrásgyűjtemény voltaképpen Jacques de Bongars 1600-as Rerum Hungaricarum scriptores varii… címet viselő gyűjteményének számos kiegészítéssel megjelentett újrakiadása, amelynek legnagyobb jelentősége Anonymus Gesta Hungarorumának közlése, melyet az előszóban részletesen vizsgál.

Pray György a magyar kritikai történetírás megteremtője, Magyarország királyainak évkönyvei című monográfiája mégsem férhető hozzá modern, magyar nyelvű kiadásban. E hiányt valamelyest enyhítve itt az 1763 és 1770 között öt kötetben megjelenő munka I. részéből olvashatunk részleteket. A korábbi jezsuita történészek munkáira támaszkodva Pray szintézis jellegű monográfiát írt, amely számos addigi genealógiai, kronológiai és eseménytörténeti probléma tisztázásával méltán számíthatott arra, hogy a 19. század egyik alapvető forrásmunkája legyen. Pray műve I. Istvántól I. Ferdinánd haláláig, 1564-ig tárgyalja a történeti eseményeket, a folytatásban csupán az akadályozta meg, hogy az 1780-as évekig, Pray II. Józseftől kapott bizalmas császári megbízatásáig, a bécsi udvar levéltárai előtte is zárva voltak.

Pray György mellett a 18. századi jezsuita történetírás kiemelkedő alakja Katona István, akinek nem kevésbé fontos vállalkozása volt az első tudományos igénnyel készült történelmi összefoglaló, amely a 9. századtól egyedülálló módon saját koráig, 1810-ig tárgyalta az eseményeket. A Historia Critica címet viselő, negyvenkét kötetes, rendkívül nagy forrásanyagot megmozgató, latinul írt munkából itt az Előszó a történeti irodalomról című bevezetőt olvashatjuk.

Ki kell még emelnünk a fejezetből Kovachich Márton György Magyarország és a Szent Korona országainak és tartományainak Diplomatikai-Történeti Intézete című munkáját, amely az egyik legnagyobb szabású tervezet átfogó forrásgyűjtemény, és az azt megvalósító tudós társaság létrehozására. A kiválasztott szemelvény magyar fordításban mutatja be a társaság célját, feladatait, felépítését. Szintén szemléletes és a kötet érdekességei közé tartozik Decsy Sámuelnek és Katona Istvánnak a Szent Koronáról ellentétes nézeteket valló munkája.

Az antológia maradéktalanul teljesíti kitűzött célját. A kiválasztott szemelvények egy-egy munkát is átfogóan jellemeznek, de nyomon követhetőek a 18. század gondolkodását meghatározó irányok, hatások és folyamatok is. Emellett a kötet meghatarozta – a szövegek mennyiségét, és jelentőségét szem elott tarto – szűk keretek között a korszak műfaji sokféleségét is sikerült bemutatni.

Megis vegyes érzésekkel veszi kézbe az olvasó a kötetet. Egyrészt mind a szélesebb olvasóközönség, mind az érintett szakterületek képviselői örömmel forgathatják e fáradságos és gondos munkával összeállított antológiát, amely számos szerző alaposabb megismerésére, (újra)felfedezésére csábít. Azonban a szemelvényeket olvasva sokszor látnánk szívesen  a teljes munkát, illetve az életművek más darabjait. Sajnos erre a szerzők túlnyomó többségénél nincs módunk. Reméljük viszont, hogy e könyv – kijelölve a további utat a jelen és a jövő filológusai, irodalomtörténészei számára – tartósan ráirányítja a figyelmet a 18. század e sokáig mellőzött tudásanyagára, amely éppoly nélkülözhetetlen kultúránk, gondolkodásunk, irodalmunk megismerésében, mint az előző és az ezt követő század írásbelisége.

Zusammenfassung

Die Anthologie mit dem Titel Magyarországi gondolkodók – 18. század (Die Denker in Ungarn – im 18. Jahrhundert) ist ein außordentliches und seit langem fälliges Unternehmen der ungarischen filologischen Forschung. Dieses Jahrhundert ist eine reichliche und einzige Zeit der ungarischen Literatur- und Kulturgeschichte, aber die in der Anthologie angeführten Autoren und ihre Werke sind nicht nur den Lesern sehr unbekannt, sondern auch den Forschern. Doch in diesem Jahrhundert haben sich die humanistischen Wissenschafften und die Literatur abgesondert, in diesem Jahrhundert ist die kritische Geschichtsschreibung aufgetreten und viele geschichtliche Quellen hat man begonnen zu benutzen. In diesen Jahren ist die ungarische nationale Literatur zu Kräften gekommen, deshalb ist die alte litterae am Ende des Jahrhunderts zerfallen und die klassische ungarische schöne Literatur ist entstanden, dabei erlebt in Ungarn die Literatur noch neulateinischen Traditionen ihren letzten großen Aufschwung.

Die Anthologie enthalt 94 Werke von 64 Autoren in 4 Teil (Philosophie, Sprache, Literatur und Geschichte) mit vielen Kommentaren. Das Original der Werke wurde meistens in lateinischer, einige in deutscher Sprache geschrieben. Die Mehrheit der Texte ist das erste Mal auf Ungarisch zu lesen.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek