Személyes eszközök
Ön itt áll: Főoldal Tagok rec.iti szerkesztőség PÁLFFY Géza, A Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia a 16. században, Budapest, História – MTA Történettudományi Intézete, 2010 (História Könyvtár. Monográfiák 27).

PÁLFFY Géza, A Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia a 16. században, Budapest, História – MTA Történettudományi Intézete, 2010 (História Könyvtár. Monográfiák 27).

by rec.iti Utoljára módosítva 2010. 11. 22 16:25
— filed under:

Németh S. Katalin recenziója

PÁLFFY Géza, A Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia a 16. században, Budapest, História – MTA Történettudományi Intézete, 2010 (História Könyvtár. Monográfiák 27).

Pálffy Géza, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa a közelmúltban védte meg akadémiai doktori disszertációját és a terjedelmes munka már nyomtatásban is olvasható a História Könyvtár mindig rendkívül színvonalas sorozatában. A monográfia és a szerző sokoldalúságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a történészi szakmunka opponensei között volt történész (ifj. Barta János), irodalomtörténész (Bitskey István) és művészettörténész (Galavics Géza) is. Ez a sokrétűség indokolja azt is, hogy az elsősorban irodalomtudományi szakmunkák ismertetésére létrehozott internetes recenziós portálon felhívjuk a figyelmet a régi magyar irodalom kutatásában megkerülhetetlen kiadványra.

Pálffy Géza kutatói módszerének alapvonásai közé tartozik a tények és források feltétlen tisztelete, a fogalmak szigorú körülhatároltsága, a világos szerkezeti felépítésre való törekvés, a vitatandó vagy vitatható megállapítások tiszteletteljes, ám határozott megcáfolása, mindaz, ami egy tudományos szakkiadványnak elengedhetetlen – ám sokszor meg nem valósuló – feltétele. Az Engel Pál (1938–2001) és Szakály Ferenc (1942–1999) emlékének ajánlott kötet bevezetője felsorolja a tanítómestereket és a segítséget nyújtó kollégákat, félreérthetetlenül utalva arra, hogy ilyen méretű és ekkora forrásanyagot feldolgozó kiadvány nem születhet a tudomány elefántcsonttornyában, még ha nagyfokú aszkézis szükséges is a létrehozásához.

A monográfia címválasztása is tükrözi azt a felfogást, amelynek magyarázatára egy fejezet (1.d.), igazolására pedig az egész könyv vállalkozik. Pálffy Géza nem használja a „királyi Magyarország” (ném. „königliches Ungarn”, ang. „Royal Hungary” vagy a „Habsburg Magyarország” vagy a „fejedelmi vagy szultáni Magyarország” kifejezéseket, hanem következetesen a korabeli államalakulatok nevét alkalmazva a Habsburg Monarchiához csatlakozó „Magyar Királyság”, a Portától függő „Erdélyi fejedelemség” kifejezést alkalmazza, a „Habsburg Birodalom” helyett pedig a „Habsburg Monarchiát”, az oszmán-török nagyhatalomról szólva pedig az „Oszmán Birodalmat” nevezi meg. A fejezetben indokolt címválasztás nem pusztán formalitás, hanem a kötet – nagy mennyiségű forrással indokolt – koncepciója, amely rámutat a nemzetállami szemlélet visszavetítésének buktatóira, a 19–20. századi nemzeti romantikus történelemfelfogás érvelésének megalapozatlanságára. Pálffy Géza a Magyar Királyság 16. századi történetét a Habsburg Monarchia mint összetett állam (zusammengesetzte Habsburgermonarchie) részeként, de nem tartományaként még kevésbé „örökös tartományaként” vizsgálja, amely éppen ebben a században lett Közép-Európa meghatározó fontosságú eseményeinek színterévé.

A monográfia felépítése példamutatóan logikus és rendszerezett. A kötetzáró összegzést most nem említve, a 11 érvelő fejezet azonos szerkezetű: egy-egy argumentációs csoportot 4–6 részfejezet bont ki, majd összegzés zár le, a források feldolgozásán alapuló részeredményeket megismételve és konkludálva. A bevezetés elfogultságoktól mentesen foglalja össze a kora újkori Magyar Királyságra és a Habsburg Monarchiára vonatkozó magyar és nemzetközi történelemkutatás eredményeit, tömören feltérképezve az egyes történészi felfogások alapgondolatait, azok társadalmi hátterét és a források kutatottságának és kutathatóságának mértékét. A monográfia – teljes terjedelmét nézve rövid – összegzése azáltal válik teljessé, hogy már az első fejezetek olvasásakor fellapozandó a szisztematikusan feldolgozott hazai és külföldi levéltári, valamint a nyomtatásban megjelent források jegyzéke, továbbá az imponáló mennyiségű szakirodalom, amelynek felhasználásáról (és nem csupán udvariasságból fakadó megemlítéséről) a kötet lábjegyzetei tanúskodnak. A gondolati- és adatgazdagsága miatt rendkívül tömény olvasmányt Pálffy Géza szellemes, érdeklődést felkeltő részcím-fejezetekkel tagolja, pl. „egy meghódítandó ország”, „egy hőn vágyott trón”, „igen fontos, ám veszélyes frontország”, „fontos, ám ismeretlen frontország”. A blikkfangos címek csak az olvasás kezdetén tűnnek furcsának, a részfejezetek világos argumentációja a záró összegzés olvasásakor már érthetővé és elfogadhatóvá teszik a címben állított meghatározásokat. A kiadvány alapszerkezetét, „használhatóságát” nagy mértékben elősegítik a mellékletben közreadott kiváló térképek és még inkább a szövegben található – elképesztő mennyiségű gyűjtő- és rendszerező munkát bizonyító – táblázatok. Külön kiemelendő, hogy Pálffy Géza otthonosan mozog a Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia történetének dokumentumait őrző külföldi levéltárakban és megbízhatóan ismeri a Habsburg Monarchia területén fennállt vagy létező államok történelemkutatását, valamint a világnyelveken megjelenő szakirodalmat is.

Pálffy Géza monográfiájának célkitűzése, hogy a mohácsi csata utáni Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia összetett kapcsolatrendszerének aprólékos vizsgálatával igazolja tételét, amely szemben áll a romantikus nemzetállami szemlélettel, de árnyaltan és jelentőségének megfelelően bizonyítja be, hogy a két államalakulat egymásrautaltsága és egymástól függése Közép-Európa egyedülálló történelmi helyzetét tükrözte. A nemzeti mítoszok képviselői által megfogalmazott „Habsburg elnyomás”, a „gyarmati státus” vagy „ütközőállam-szerep”, továbbá a „nemzeti ellenállás” és a „folyamatos szabadságharc” elméletei helyett a szerző tények és források felsorakoztatásával jut el fontos következtetéseihez, amelyek új fényben világítják meg a 16. századi magyar történelmet.

Pálffy Géza munkamódszerének jellemzője, hogy vizsgálata tárgyával kapcsolatban összegyűjti az összes megismerhető forrást, majd szembesíti azokat az eddig ismert tényekkel és egy-egy korszak politikájának és ideológiájának korábbi értelmezéseivel. Jellemző érvelési módszerére a nagyon gyakran használt „így van ez akkor is”, retorikai megfogalmazás, amely a felsorakoztatott bizonyítékok és ellenérvek mérlegre tételével fogalmazza meg végső konklúzióját. A korszak korábbi kutatási eredményeire való hivatkozás több esetben utal arra, hogy a most idézett források eddig elkerülték a kutatók figyelmét, vagy éppen nem volt módjuk az anyag módszeres feltárására. Ugyanakkor Pálffy felhívja a figyelmet azokra a problémákra is, amelyek vizsgálatához további kutatások, újabb levéltári források szisztematikus feltárása szükségeltetik, pl. az évforduló kapcsán megnövekedett Bocskai szakirodalom még mindig adós Bocskai diplomáciájának szisztematikus feltárásával, követeinek megismerésével, diplomáciai leveleinek kiadásával. Ugyancsak problematikusnak tartja a szerző Bocskai korona-visszautasításának valós történetét. Bocskaival kapcsolatban felhívja a figyelmeztet arra is, hogy a korábbi kutatásokkal ellentétben időszerű lenne (és ezen Pálffy Géza vezetésével fiatal kutatók is dolgoznak), hogy a felkelést ne csupán egyik vagy másik szembenálló fél véleménye alapján elemezzék, hanem a Bocskai és híveinek propagandája és a királysági országrészek lakónak véleménye alapján átfogóan értékeljék. Több esetben ugyan Pálffy Géza már újonnan feltárt források és tények ismeretében fogalmazza meg álláspontját, azonban utal arra, hogy mindezek részletes taglalása majd újabb tanulmányokban fog megtörténni (így tudjuk meg, hogy várható Pálffytól egy a középkori magyar állam, Szent István birodalma súlyos területvesztései ellenére is megőrzött nemzetközi tekintélyének megtartásáról szóló, Istvánffy Miklósra hivatkozó tanulmány). Ugyancsak külön tanulmány készül a Magyar Tanács 1561. évi koronázási javaslata kapcsán megtalált, eddig kiadatlan latin nyelvű szöveg kiadásáról.

A monográfia legizgalmasabb fejezeteinek eredményeit Pálffy Géza az elmúlt évek folyamán előadásokon ismertette, illetve tanulmányokban közreadta. Ezek az új forrásokat új szempontok alapján feldolgozó tanulmányok olyan adatokkal foglalkoznak, amelyek a bécsi udvari reprezentációt, a nemzeti szimbólumok kialakulását, illetve újraértelmezését, a magyar politikai elit integrációját, a katonai vagy hivatalnoki karrier lehetőségét érintik. Különösen izgalmas az eddig nem vizsgált koronázási és temetési dokumentumok értelmezése, a szuverenitás szimbólumainak vizsgálata. A modern közigazgatás kialakítására tett kísérletek, a Magyar Királyság „második fővárosa”, Bécs és belpolitikai fővárosa, Pozsony szerepének, jelentőségének változása, valamint a gazdaságpolitikai és védelmi rendszerek kialakítása. Mind olyan – új források bevonásával vizsgált – témák, amelyek szerves egységben rajzolják meg a Magyar Királyság és a Habsburg Birodalom kölcsönös függőségét.

Pálffy Géza rendkívül árnyalt történetfelfogásának, egzakt témakezelésének egyetlen hiányossága, hogy kevés figyelmet fordít a korszak művelődéstörténeti vonatkozásaira. Mutatják ezt az irodalmi források és az irodalomtörténeti szakirodalom felhasználásának hiányai is, de még olyan apró mozzanat is, hogy a 16. századi irodalom kutatói számára a korszak meghatározó egyéniségének tartott költő, Balassi Bálint is csupán egyetlen mondatban szerepel, mint a magyar arisztokrácia rekatolizációjának egyik korai képviselője. A „fertilitas Pannoniae” eszményének megfogalmazására is idézni lehetett volna egy-két magyar irodalomtörténeti tanulmányt, de a magyar humanizmuskutatás is megérdemelne néhány hivatkozást. Kétségtelen azonban, hogy Pálffy Géza nem művelődéstörténeti összefoglaló írását tűzte ki céljául, hanem a 16. századi Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia összetett kapcsolatrendszerének új források és szempontok szerinti értékelését – és ez maradéktalanul sikerült.

Zusammenfassung

In der Monographie des Historikers Géza Pálffy wird die Beziehung des Ungarisches Königreichs und der Habsburgermonarchie im 16. Jahrhundert im Spiegel von neuen historischen Quellen bearbeitet. Der Verfasser behandelt sein Thema der national-romantischen Geschichtsauffassung gegenüber (Ungarn = eine Kolonie der Habsburgermonarchie im ständigen Kampf für die Unabhängigkeit) als ein zusammengesetztes Verhältniss der wichtigsten Staaten von Mittel-Europa. Die Thesen von Géza Pálffy werden durch unbekannten archivalischen Quellen unterstützt, die Argumentation baut sich auf die ungarischen und fremdsprachigen Fachliteratur.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek