Személyes eszközök
Ön itt áll: Főoldal Tagok rec.iti szerkesztőség TASI Réka, Az isteni szó barokk sáfárai, Debrecen, Debreceni Egyetemi Könyvtár, 2009 (Csokonai Könyvtár, 45).

TASI Réka, Az isteni szó barokk sáfárai, Debrecen, Debreceni Egyetemi Könyvtár, 2009 (Csokonai Könyvtár, 45).

by rec.iti Utoljára módosítva 2010. 11. 22 17:03
— filed under:

Maczák Ibolya recenziója

Sáfárkodás barokk szókkal

TASI Réka, Az isteni szó barokk sáfárai, Debrecen, Debreceni Egyetemi Könyvtár, 2009 (Csokonai Könyvtár, 45).

A régi magyarországi irodalom egyik legfontosabb reprezentánsa a prédikáció. Ez a műfaj ugyanis a legnagyobb rendszerességgel a legszélesebb rétegekhez juthatott el. Ugyanakkor alig ismeretes olyan irodalmi műfaj, amelynek kutatása – különösen a magyarországi gyakorlatban – annyi elméleti és filológiai problémát vetne fel, mint a prédikációé.

Előbbieket tekintve felmerülhet a kérdés, hogy a prédikációt szépirodalomnak vagy teológiai szakirodalomnak tekinthetjük-e. Problematikus az is, hogy mennyiben kell szó szerint értelmeznünk az egyes prédikációskötetek hitszónoki hiányosságokat taglaló alázatossági formuláit. (Aligha hihető, hogy valóban képzetlen, gyakorlatlan, rosszul fogalmazó hitszónokok adatták ki műveiket, ám utalásaik a kompiláció gyakorlatára többnyire valósnak bizonyulnak.) Kérdéses továbbá, hogy mennyire és milyen megkötésekkel indokolt „új” elméletek alkalmazása a „régi” szövegekre, illetve mennyiben rekonstruálhatók a prédikációkra alkalmazott „régi” (retorikai) elméletek a mai olvasó és kutató számára. E néhány problémakör említésével is jól érzékelhető, hogy mennyi nehézséggel találkozik az, aki 18. századi barokk szentbeszédekről ír monográfiát: jószerivel a megoldhatatlanság problematikájával szembesül.

Az isteni szó barokk sáfárai című könyv szerzőjét, Tasi Rékát azonban nem rettentik el a fenti kihívások, sőt bátor vállalkozása keretében a fenti kérdések és kételyek „segítségével” egyenesen a kimondhatatlanság kérdésével foglalkozik – „régi” és „új” elméleti apparátus minél teljesebb bevonásával – filológiai problémákat sem megkerülve. Ez a – számos kérdéskört érintő, ám módszertani szempontból mégis mindegyiktől eltérő, egyéni gondolatmenetét következetesen végigvivő – szerzői pozíció igen hasznosnak bizonyul, mivel számos megoldást és magyarázatot ad a régi magyarországi prédikációkkal kapcsolatos alapvető kérdésekre, problémákra. Így például arra, hogy miként érdemes vizsgálni egy prédikációt a kommunikáció szempontjából, amikor a beszédhelyzet tényleges körülményeiről igen keveset tudunk, vagy arra, hogyan alkalmazhatjuk az egyes szövegek elemzésekor a barokk „túldíszítettséggel” kapcsolatos általános ismereteinket.

Tasi Réka ugyanis új módszertani alapokat rak le (és alkalmaz sikeresen!), mégpedig olyanokat, amelyek újdonságuk ellenére szervesen illeszkednek az eddigi kutatásokba. Vizsgálatainak alapját ugyanis a prédikációs nyelv retorikai jellemzőinek feltárása és bemutatása képezte. Munkája nyomán ezért olyan – korábban is az érdeklődés homlokterébe került – kérdésekre adható válasz, amelyre eddig sajnálatosan egysíkú, esetenként egyenesen szélsőséges megoldások születtek. (Ilyen elsősorban a popularitás kérdése, amit Mihalovics Ede – kidolgozott szempontrendszer híján – 1900-ban, illetve 1901-ben megjelent kétkötetes könyve (A katholikus prédikáczió története Magyarországon I–II.) szerkezeti alapjául választott – s amelyet az 1950-es, ’60-as években abszolút értéknek tekintettek.

Tasi Réka monográfiája elsősorban arra keresi a választ, hogy milyen a barokk prédikáció szövege, vezérfonala pedig az, hogy miként mutatkozik meg e szövegekben a nyelvi elégtelenségre vonatkozó tapasztalat. A szerző bemutatja, hogy mely elemekből építkezhet a hatásorientált retorika (I. fejezet: A populáris prédikáció), milyenek nyelvi lehetőségei (II. fejezet: A prédikációs beszéd és a nyelv lehetőségei) és ezek hogyan realizálódnak (III. fejezet: Az ékesszólás mint a nyelvi elégtelenség színrevitele). A monográfia választ ad arra is, hogy miben rejlik a barokk szenvedélyesség, illetőleg ennek retorikai megformáltsága (IV. fejezet: Az indulatok szerepe a prédikációkban), mi a magyarázata a korabeli képszerűségnek, s ez mennyiben tér el, vagy éppenséggel mennyiben kapcsolódik a barokk látványvilághoz (V. fejezet: Prédikáció és látvány).

Tasi Réka bőséges és alaposan kifejtett példatárat vonultat fel könyvében, és nem elégszik meg ezek puszta felsorolásával. Hivatkozott forrásanyaga – amellett, hogy messzemenőkig alátámasztja a szerző által nehezen bizonyíthatónak vélt gondolatmenetet – tematikai és filológiai szempontból is igen érdekes: Csúzy Zsigmond Szent István és Szent Erzsébet napjára írt beszéde mellett elemzéseiben helyet kap az egyetlen ismert, korabeli magyar nyelvű beszéd is, melynek témája Buda visszafoglalása. Példáin keresztül Tasi Réka teológiai vonatkozású problémákat is érint, a szentháromságtannal foglalkozó beszédek bemutatásával pedig bátran felvállal olyan kérdésköröket is, amelyeket irodalomtudósok eddig még semmilyen szempontból nem vizsgáltak.

Elemzése tárgyainak másik lényeges szempontja a szerzőségi kérdés: Csúzy Zsigmond, Illyés András, Landovics István, Kelemen Didák számos prédikációsköteteik mennyisége és elterjedtsége révén méltán tarthatnak számot közérdeklődésre, ám viszonylagos feldolgozottságuk ellenére mégis lehet róluk – számos vonatkozásban – újat mondani.

Tasi Réka mind szakirodalmi (elméleti-történeti), mind időbeli, mind pedig nemzetközi és hazai kontextusba egyaránt beilleszti a prédikáció műfaját: nem kis erőfeszítést igénylő vállalkozása ezért számos régi és új kutatási ág alapja lehet. A különféle szempontok, értő és tudatos alkalmazásuk eredményeképpen, szervesen és arányosan kapcsolódnak egymáshoz: mivel a szerző elméleti, történeti és filológiai fegyvertárát egyaránt a célul tűzött problémamegoldás szolgálatába állítja, ezek elemei valóban értelmezik, segítik, s nem semlegesítik egymást.

Számos szempont összehangolt, illetve együttes vizsgálata révén Tasi Réka könyve a barokk prédikációk olyan vonásaira is felhívja a figyelmet, amelyek eddig mind az elméleti, mind a filológiai, vagy akár a motívumtörténeti kutatások számára is rejtve maradtak. Ilyen például a prédikációk szövegéből kiolvasható tapasztalati tényező, vagy a szenvedélyelméletek szerepe a szentbeszédek kutatásában és értelmezésében. Szinte mellékes elemként jelennek meg írásában olyan filológiai szempontból kulcsfontosságú tények, mint például a Csúzy Zsigmond „elveszett” prédikációskötetére vonatkozó adat, amely a mecénás szerepére is felhívja a figyelmet.

A kötet szerkezete arányos, felépítése jól végiggondolt, mutatóival pedig hatékonyan segíti a nem-lineáris olvasást előnyben részesítőket is. A szerző rendkívül precízen, ám közérthetően fogalmazott mondataival mind a téma kutatója, mind az érdeklődő „művelt közönség” kezébe élvezetes olvasmányt és egyben alapvető szakirodalmat ad.

Összességében megállapíthatjuk, hogy Tasi Réka igen jól gazdálkodott a barokk prédikációkkal kapcsolatos, sokrétű tudásával és szellemesen válogatott, sokszínű példaanyagával – s ezért joggal tekinthetjük őt a barokk szó egyik legértőbb hazai sáfárának.

Summary

Handling Baroque words well

In her Az isteni szó barokk sáfárjai (Stewards of the Divine Word) Réka Tasi carries out a courageous enterprise focusing on the rhetoric of inexpressibility in 18th century Baroque sermon. Looking for the rhetorical devices revealing the experience of language insufficiency, she examines the means of expressing Baroque passion, the pictorial formulation prevalent in the period, and its relation to the world of the Baroque images. Nevertheless, Tasi also touches on theological problems: investigating the peculiar rhetoric by which sermons take Holy Trinity as their subject matter, Tasi deals with problems that never have been examined before.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek